Azon a héten kezdődött a nyári vakáció. Ha jól emlékszem szerda volt, forró júniusi nap. Panellakásunkban már reggel elviselhetetlen volt a hőmérséklet, nem is terveztem sokáig itt maradni. Motorozni kell ilyen jó időben, gondoltam és már indultam is. A motoromat nagyszüleim kertes házának garázsában tartottam, elindultam hát a város másik felére. Az út gyalog sose, tartott tovább harminc percnél. A város főterén

Mióta mi hárman elkezdtünk kirándulgatni, egyre többször látogattuk meg a hegyet. Van ott valami, ami nem engedi el az embert. Látvány, érzés, hatalom, nem tudom igazán meghatározni, de tény, hogy minket, hármunkat nagyon megfogott. Amikor ez történt, már évek óta jártunk a oda és mindig találtunk új útvonalat, új helyet, amit még nem láttunk. Más volt minden alkalommal és más minden napszakban,

Voltak napok, amikor a főiskolán az utolsó előadás estig elhúzódott. Ilyenkor előfordult, hogy a mi csoportunk volt az utolsóés rajtunk kívül már csak a takarítók és a portás volt az épületben. Ezen a napon nagyon érdekes volt az előadás. Interaktív módon és önfeledten múlt az idő, jó fél órával túlléptük az óra végét. Mivel a laptopom még be volt kapcsolva utolsónak maradtam

Régen történt velem ez a dolog, több mint hetven éve. Nagyjából húsz éves lehettem és harmadéves az orvosi egyetemen. A polgárháború már évek óta zajlott és az egyre elkeseredettebb, de kitartó lázadó erők nem engedtek a birodalmi elnyomás hatalmas erőinek. Szóval ebben az évben megkaptam a parancsot, hogy az egyetemet szüneteltetve vonuljak be a birodalmi hadsereg frontvonal mögötti kórházához. Nagyon nehéz volt

Nagybátyámtól egy vidéki házat örököltem. Nem nagyon örültem neki, mert távol volt a várostól és hatalmas telek tartozott hozzá, amivel rengeteg dolog szokott lenni. Egyik hétvégén kimentem szemügyre venni a hagyatékomat. A telken hatalmasra nőtt a gaz, az épületről hullott le a vakolat, és a házban is hasonló volt a helyzet. Hatalmas padlás volt a ház felett. Már a padlásfeljárónál láttam, hogy