Régen történt velem ez a dolog, több mint hetven éve. Nagyjából húsz éves lehettem és harmadéves az orvosi egyetemen. A polgárháború már évek óta zajlott és az egyre elkeseredettebb, de kitartó lázadó erők nem engedtek a birodalmi elnyomás hatalmas erőinek. Szóval ebben az évben megkaptam a parancsot, hogy az egyetemet szüneteltetve vonuljak be a birodalmi hadsereg frontvonal mögötti kórházához. Nagyon nehéz volt

Nagybátyámtól egy vidéki házat örököltem. Nem nagyon örültem neki, mert távol volt a várostól és hatalmas telek tartozott hozzá, amivel rengeteg dolog szokott lenni. Egyik hétvégén kimentem szemügyre venni a hagyatékomat. A telken hatalmasra nőtt a gaz, az épületről hullott le a vakolat, és a házban is hasonló volt a helyzet. Hatalmas padlás volt a ház felett. Már a padlásfeljárónál láttam, hogy

Ő ott feküdt a ravatalon, a koporsó nyitva állt.  Dermedt arcán furcsa, kis mosoly éktelenkedett. Sokan nem szerethették, mégis sokan jöttek. Talán kíváncsiság, talán káröröm miatt. A kis mosoly gyilkos képet öltött. Berágta magát az illetéktelen agyakba, hogy majd akkor villanjon elő, mikor a legjobban árt. A nyárspolgár, rendelt időben járja a holtak földjét. Agyukban a kép vetítésre vár. A sír, a

1998 májusában költöztünk be új otthonunkba. Addig egy budapesti lakótelepen laktunk és ahhoz képest ez maga volt a földi paradicsom. Apám orvos volt és hosszú várakozás után itt, Kaposváron kapott jól fizető állást egy magánklinikán. A város egy különálló településrészén sikerült vennünk egy házat.  Persze hitelre, de olcsó volt és mi nagyon szerettük. A kis városrész olyan volt, mint egy zsákfalu, a

Azon a napon egy barátomnál töltöttem az estét. Késésben voltam, mert eldumáltuk az időt, és illett hazaérnem időre, mert vendégeket vártunk. Felpattantam a bicajomra és elindultam. Ismertem egy kilométerekkel rövidebb utat. Már jócskán sötét volt és olyankor utáltam arra menni, mert az út az erdő és a temető mellett vezetett, ráadásul nem volt közvilágítás, de akkor mégis úgy döntöttem, hogy arra megyek,