89’-ben történt, amit elmesélek. Balatonszemesen voltam táborban. Tizenhét éves voltam és nagyon élveztem a Balatonon a két hetet jó társaságban. Akkoriban nem voltak mobiltelefonok, még vezetékes sem mindenhol. Az ember egyszerűen megbeszélt valamit és ahhoz tartotta magát. Így volt a hazautazásommal is. A szüleim tudták, hogy mikor és hogyan érkezem. Vonattal szombat délután.

Én eltértem a megbeszéltektől, ami nem volt nagy bűn. Legjobb barátom, akivel együtt táboroztunk a szüleivel utazott haza kocsival. Felajánlották, hogy menjek velük és én éltem a lehetőséggel. Hamar hazaértünk Kaposvárra és a házunk előtt tettek ki.

A kapu zárva, volt, ami meglepett, mert úgy tudtam otthon vannak a szüleim és a kisöcsém. Nem tévedtem, legalábbis akkor úgy hittem. Beugrottam a kapun és hátsó bejáraton bekopogtam és anyám nyitotta ki a teraszajtót. Mosolygott, átölelt, én mondtam, hogy felmegyek a szobámba kipakolni. Apám a nappaliban olvasott. Odaszóltam, neki, hogy – helló apa, lepakolok és mesélek. Azt mondta alig várja. Az emeleten elmentem az öcsém szobája előtt a c-64 gépünkön játszott. Neki is beköszöntem és mondtam, hogy hoztam neki valamit.

Az öcsém, aki akkor tizenkét éves volt rögtön átjött és követelte az ajándékát. Egy csomó floppy lemezt kapott rengeteg új játékprogrammal. Azonnal visszament a szobájába és próbálgatni kezdte az új játékait.

A szennyes cuccaimat levittem a pincébe a mosógéphez. Láttam a szüleimet a konyhában. Éppen kávéztak. Nem voltam éppen kipihent az előző éjszaka tartott búcsúbuli után, úgyhogy nem bántam, ha nem vesznek észre és felmehetek kicsit pihenni. Az öcsém szobájában elfeküdtem az ágyon és lassan bealudtam, miközben néztem milyen örömmel játszik.

Telefoncsörgésre ébredtem. Eszembe sem jutott, hogy felkeljek felvenni. Majd lent felveszik gondoltam. Újra csörgött de továbbra sem vette fel senki. Rászóltam az öcsémre, hogy vegye már fel de csak visszakaffantott – most nem tudom. A telefon elhallgatott, de már nem tudtam visszaaludni. Késő délután volt, nagyjából annyi idő lehetett, amikor hazaértem volna, ha vonattal jövök.

A telefon újra csörgött. Felkeltem és felvettem az emeleten. Anyám hívott. Azt mondta nem tudtak már szólni, hogy előző este elutaztak Orosházára a nagyszüleimhez, mert a nagyapám kórházba került. Az kérte üljek vonatra és menjek utánuk. Anyám észrevette a döbbenetemet és többször azt kérdezte jól vagyok-e, meg, hogy minden rendben van-e, és végül, hogy ittam-e. Azt mondta nagyon furcsa vagyok. Végül, mondtam, hogy minden rendben van és a reggeli vonattal indulok.

Visszamentem az öcsémhez, de már nem volt ott. A gép ki volt kapcsolva, nyoma sem volt a srácnak. Lerohantam a lépcsőn és lent sem volt senki. Kimentem az udvarra, aztán újra végigrohantam a ház minden zugát, de senki nem volt sehol.

Percekkel azután, hogy anyámmal beszéltem újra csörgött a telefon. Apám hívott és tudni akarta minden rendben van-e. Azt mondtam minden rendben, ne aggódjanak és reggel indulok.

Nem voltam képes a házban maradni. Felültem az esti vonatra és Pesten a pályaudvaron vártam meg a hajnali vonatot. Kora délelőtt Orosházán voltam a szüleim csodálkoztak, de nem mondtam nekik semmit. Nagyszüleim házában hatalmasat aludtam és kicsit megkopott az élmény, mire pár nap múlva hazaindultunk.

A ház úgy volt, ahogy hagytam. Felmentem a szobámba és eszembe jutottak az öcsémnek hozott játékok. Nem találtam a táskámban és megnéztem a gép mellett meg az olvasóban is, de sehol nem voltak. Sosem találtam meg őket, ahogy a mosógéphez levitt ruháimat sem.

Soha többet nem éreztem jól magam a házban. A tanév végén felvettek az egyetemre és attól fogva mindent megtettem, hogy ne kelljen hazamennem. Mikor az öcsém is egyetemista lett a szüleim túl nagynak találták a házat kettőjüknek és eladták. Egy kicsit sem bántam.

Nem tudom mi történt akkor, de azóta sem szeretek egy házban egyedül lenni, annak ellenére, hogy soha többet nem tapasztaltam hasonlót.