Ez a dolog 1990-ben történt velem. Abban az évben végeztem fényképészként az iskolában és hiába jártam be az országot, nem találtam munkát. Zavaros időszakot éltünk és ugyan bőven volt téma riportfotóhoz és én nem is hagytam ki egyet sem, de sajnos elvétve tudtam eladni a képeimet.  Mindent elkövettem, hogy bekerülhessek valamelyik magazin fotósai közé és egy akkor megjelenő természettel foglalkozó folyóirat ki

Modern berendezésű kórházsátorban voltam elhelyezve. Annyira sovány voltam, hogy féltem végignézni meztelen testemen. Eleinte ülni is csak segítséggel tudtam, aztán hónapok elteltével egyre jobb formába kerültem. De túl mindenen, fájdalmon, kemény edzéseken, az volt a legborzalmasabb, hogy semmit nem tudtam. Nem tudtam hol vagyok és nem tudtam mi történt velem. A sátrat, amiben ápoltak, több hasonló sátor vette körül, csak éppen más és

Ezek a dolgok nagyon régen történtek. Akkoriban az én hazámban igen furcsa világ volt. Ezerkilencszázötvennégyet írtunk, éppen egy éve, hogy Sztálin meghalt. Azon kevesek közé tartoztam, akiket még a Szovjetunió legsötétebb korszaka sem szennyezett be. 1931-ben tizennégy évesen választottak ki repülőképzésre és miután végigharcoltam a háborút, oktatónak osztottak be egy olyan bázisra, ahol az élet sokkal könnyebb és magasabb színvonalú volt, mint

A szoba redőnyén át már régóta beszűrődött a napfény. Ő ott feküdt az ágyon. A plafont bámulva, ugyanazt a repedést vizsgálta már azóta, hogy a fény látni engedte. Elmúlt kettő mire hazaért, nem volt részeg, valójában egyáltalán nem ivott semmit. Ott volt mindenki, őt ünnepelték. Ő nem ünnepelt. nem érezte okát az ünneplésnek. Vele volt a leggyönyörűbb lány, megvolt az áhított diploma,

A ravatalozóban egy üres koporsó állt, fedelét a falnak támasztották. A koporsó mellé kis fa lépcsőt helyeztek, olyasmit, mint amivel a magasabb polchoz szoktak a bolti eladók fellépni. A ravatal mellett egy fiatal fiú állt édesanyjával, búcsúzkodtak. Körüllebegte őket a fájdalom és félelem borzalmas keveréke. -    Eljött az idő. Szólt csendesen az anya. -    Igen, tudom. Bólintott a fiú, már nem sírt.