A temető sokáig nyitva volt az év utolsó napján. A szokás szerint sötétedés után az emberek ilyenkor kimentek és gyertyát gyújtottak. Ritka volt, hogy valaki este nyolc után menjen a temetőbe, mégis tizenegyig nyitva tartották. Tizenegy órakor a temetőgondnok zárta mindhárom kaput.
Elsőként az északi kiskaput zárta be, majd végigsétált az északi parcellákon a ravatalozóig. A szürke oszlopos épület a nyugati kapunál a temető középső részén helyezkedett el. Itt a gondnok bezárta a nyugati kaput, ami egyben a főbejárat is volt és lesétált a déli bejáratig. Ez jó negyedórás séta volt a nekropolisz legrégebbi parcelláin keresztül. A temetőgondnoknak nagy figyelmet kellett fordítania, hogy senki nem maradjon zárt kapukon belül, ezért amerre ment, mindenhová bevilágított és, ha meglátott valakit, udvariasan kitessékelte a sírkertből. A régi parcellák voltak a legsötétebbek, mert az itteni sírok közül már csak nagyon kevéshez tartozott élő ember, aki gyertyát gyújtson az itt porladó holtakért. Miután a déli kaput is bezárta, vissza kellett sétáljon a ravatalozóhoz, hogy szabadon engedje az öt hatalmas őrkutyát, akik hajnalig a holtak nyugalmát őrizték. Végül az őr is elhagyta a temetőt és hazatért pihenni a temető szomszédságában álló szolgálati lakásába.
Ezekben az időkben egy fiatalember volt a temető őrzője és gondnoka. Jim Gorte, ahogy felmenői közül mindenki, ő is a temetőben dolgozott. A temető alapításától a családja látta el az őrzést és gondnokságot, ebben az évben éppen ezerötszáz éve negyvenhárom generáción keresztül.
Jim fiatal volt még, alig huszonnégy éves. Apja korábban hagyta rá a hivatalt, mint az szokás volt. A fiúk csak a negyvenedik születésnapjukon vették át a temető őrzését, de Jim apja egy évvel ezelőtt rejtélyes körülmények között meghalt a temetőben, Újév éjszakáján. Azután érte a halál, hogy a déli kaput bezárta és elindult vissza kiengedni a kutyákat.
És Most Jim volt a gondnok és neki kellett bezárni a déli kaput. A legrégebbi parcella sarkánál megállt egy percre. Pont ott, ahol az apja meghalt az egyik kereszteződésnél a temető legrégebbi sírboltjánál. Rávilágított a gigantikus síremlékre. Megborzongott, ahogy előjött az emlék egy évvel azelőttről. Apja hason feküdt a kripta fedelén, keze lába széttárva, mintha odaszögezték volna.
Neszezést hallott, a zaj irányába világított, de nem látott semmit. Lassan tovább indult és bezárta a déli kaput is. A kapu nyikorgása robajnak hallatszott a temető csendjében. A zár kattanásai egy-egy puskalövés. És ezután egyedül maradt a bezárt nekropoliszban. Egy éve naponta járta be ezt az utat, de ilyen késői időpontban még sosem járt a temetőnek, ennek a részében. Nem félt. Neki a temető nem volt félelmetes itt nőtt fel, erre a munkára készítették egész életében. Elhatározta, hogy másik útvonalon megy vissza. Nem akart elsétálni apja halálának helyszínén most, hogy pontosan egy éve történt. A másik út hosszabb volt, ráadásul a havat sem takarították arra, de nem is volt nagy szükség rá.
Ezen a részen olyan régi sírok voltak, amelyekhez nem nagyon akadt élő hozzátartozó. Jim jól ismerte ezt a parcellát. Gyerekkorában gyakran járt ide. A sírok hatalmas hársfák alatt, bokrok és tiszafák között, borostyánnal benőve bújtak meg. A monolit sírkövek megkoptak, felirataik alig voltak kivehetők. Jim, amint megtanult olvasni, elkezdte felfedezni a még olvasható sírfeliratokat. Úgy érezte, amit ott lát történelem. Bizarr módon tetszettek neki a feliratok. Különösen a kis verseket szerette, amelyek a sírban fekvő maradványok, egykori életére utaltak. Mire kijárta az iskolát, több, mint száz ilyen verset tudott fejből. Ráadásul megtanulta a verset ihlető elhunytak nevét, születésük és haláluk dátumát.
Jim egyre beljebb sétált az ódon sírkertbe és úgy terelte el a figyelmét furcsa gondolatairól, hogy sorban felidézte a neveket és feliratokat, amik éppen következtek. Gondolataiban legfurcsább az volt, hogy felmerült a miért. Úgy nevelték, sose vonja kétségbe a számára kijelölt utat. Ezt a furcsa sorsot, egy furcsa foglakozást. Azt is tudta, hogy erre a kérdésre választ kell, kapjon, de nem most. A fiú negyvenedik születésnapján az apjának lett volna a feladata válaszolni. De ő már nem fog. Úgy érezte joga van tudni, ha már ilyen fiatalon át kellett vegye a sok generáción keresztül örökölt hivatalt. Elhatározta, hogy reggel megkérdezi édesanyjától.
Kisétált a temető legszélére, egészen a magas kerítésig. Csak az érdekelte, hogy a legöregebb halott sírjától, ami apja bizarr halálának helyszíne volt, minél távolabb legyen. Szaporán lépkedett, alig öt perc telt el és elhagyta az ódon parcella másfél évezrednyi magányát. Újabb öt perc és elérte a főkaput. Szabadon engedte a kutyákat és sietve elhagyta a temetőt. Lekapcsolta övéről a monumentális kovácsolt vaskapu kulcsát és a zárba illesztette. Kétszer fordította el. A zár mindkétszer fémesen csattant. Nézett még befelé kicsit a rácson keresztül. Figyelte a kutyákat. Eddig mindig boldogan futottak, ha este visszanyerték szabadságukat, de most csak álldogáltak a kennel előtt. Mintha valamitől félnének.
Jim fáradt volt és minél hamarabb az ágyában akart lenni. Nem foglakozott a kutyákkal.
Szerző: viator