A nyolcvanas évek végén történt velem ez az eset. csodálatos nyár volt. Alig pár nappal az után, hogy leérettségiztem, nyaralni készültünk a barátnőmmel. Igazán nem panaszkodhattam, mert az érettségire a család rengeteg ajándékkal és sok pénzel halmozott el. Ritka dolog, de mind apai, mind anyai nagyszüleimnek egyetlen unokája voltam. Ráadásul generációk óta az első a családban, aki leérettségizett. Így hát hozzá voltam szokva, hogy kényeztetnek, ahol tudnak. Megérdemeltnek éreztem az ajándékba kapott Ladát és a szigligeti nyaralót is. Persze kaptam szép összegeket tartalmazó takarékkönyveket is, de két nagyapám közösen adott húsz ezer forintot, hogy a vizsgák utáni pár hétben menjek az új kocsival az új nyaralóba, vigyem a barátnőmet és pihenjek, szórakozzam ki magam.
Persze nekem nem kellett kétszer mondani. Másnap délután bepakoltunk és meg sem álltunk a kis szigligeti vityillóig. Nem sokat foglalkoztunk a berendezkedéssel, éppen csak kiszórtuk a csomagokat és irány a strand. A parton nem lehetett megmaradni a hőségtől, amikor már végképp elfáradtunk a vízben elkövetett hancúrozástól, akkor csak ültünk a térdig érő vízben és meglehetősen elégedett voltam magammal. Tizenkilenc éves voltam és gazdag, felvettek az egyetemre és a legszebb lány volt a barátnőm. Aztán eljött az első este. Átugrottunk Badacsonyba kicsit szórakozni. Alig értünk oda és pár osztálytársamba botlottunk. A barátnőm már a találkozáskor felhúzta az orrát, biztos úgy gondolta, hogy csakis vele töltöm az estét. A srácokkal lassan, de igen stabilan berúgtunk. A barátnőm a társaság többi nőnemű tagjával együtt látványosan unatkozott. Végül azt javasoltam, hogy menjenek vissza a nyaralómhoz a kocsimmal, mi meg a srácokkal később utánuk megyünk. Így is lett, mi pedig mértéktelenül élveztük a badacsonyi borokat. Egy idő után egyre kevesebb részletre emlékszem, de arra bizonyosan, hogy semmi kivetni valót nem találtam abban, hogy éjjel fél három körül egy köztéri padon szerelmet valljak a környék legolcsóbb kurvájának. Itt aztán el is szakadt a film, a kikötőben ébredtem fel egy padon és úgy éreztem, mintha bokszmérkőzést játszanának a fejemben. Rövidgatyámon és a cipőmön kívül mindenem elveszett. Még szerencse, hogy az irataim a kocsiban voltak és csak kevés pénz volt nálam.
Órákig tartott mire visszagyalogoltam Szigligetre, de reggeli és kedves ölelés helyett, kisírt szemekkel és két nagy pofonnal várt a nőm. Mai napig nem tudom honnan, de már tudott az éjszakai kalandomról a kurvával. Már össze volt csomagolva és tíz perccel érkezésem után el is hagyott. Tudom, hogy furcsa, de soha többé nem láttam, pedig egy városban lakunk és az óta huszonkét év telt el. Tizenkilenc éves voltam és halálosan másnapos, az első dolgom az volt, hogy késő délutánig aludtam és akármennyire is elítélendő, de inkább megkönnyebbülést éreztem Szilvi távozásakor. Néhány furcsa nap következett. A napjaim délután kezdődtek strandolás, kocsmázás a haverokkal, hajnali hazamenetel. Nagyon szomorú, de természetesnek találtam, hogy totál részegen beüljek a kocsiba és hazamenjek Badacsonyból Szigligetre. Az egyik ilyen éjszakán éppen, hogy befordultam Szigliget felé mikor egy stoppost láttam meg. A srác fiatal volt, talán annyi idős lehetett, mint én. Megálltam és közben eszembe sem jutott, hogy milyen furcsa helyen stoppol ez a fiú, hiszen ez az út gyakorlatilag zsákutca. De kellőképpen részeg voltam ahhoz, hogy semmi logikus gondolatom ne legyen. Megkérdeztem tőle van e kedve inni egy sört, és ő igent mondott. Nem tudnám elmagyarázni miért, de volt abban a fiúban valami, ami arra biztatott, hogy kiöntsem neki a lelkem. Már hajnalodott és már minden bezárt, de mi még a kikötőben beszélgettünk. Megkérdeztem nincs e kedve nálam aludni, de elutasította az ajánlatomat. Elindultam haza és ő megkért, hogy eljöhessen velem egy darabig. Ott szállt ki annál a nagyon régi temetőnél ahol, azaz öreg templom is van. Kitettem aztán mentem is haza aludni.
Következő nap megint sokáig aludtam aztán végre nekiálltam a ház körül rendbe tenni az udvart, már sötétedett mire végeztem, alig vártam, hogy újra belevessem magam az éjszakába. Gondoltam megyek, egy kört Szigligeten hátha akad valami lány, aki szívesen bulizna velem. De nem akadt senki, úgyhogy egyedül indultam Badacsonyba. Közben eszembe jutott a tegnap esti srác. Jó fej volt. Azt gondoltam jó lenne elhívni, bulizni, de hát nem tudtam róla semmit. Aztán elértem a régi temetőt és legnagyobb meglepetésemre ott állt a fiú. Megálltam mellette, megkérdeztem van e kedve bulizni ma este. Ő bólintott, és már száguldottunk is Badacsony felé. Azt azért be kell vallanom, hogy az egy hónapos nyaralásomat nem úgy képzeltem el, ahogy az első néhány nap eltelt. Szerettem volna körülnézni a környéken és egy kicsit szenvedélyemnek a fotózásnak is akartam hódolni.
Dávid csendben ült mellettem én meg közben azon gondolkodtam, hogy végre találkoztam egy jó fej haverral és már megint a kocsma sor felé vettem az irányt. Amikor a Tördemici elágazáshoz értünk és megkérdezte, nincs e kedvem felmenni a hegyre. Azt gondoltam miért is ne és már kanyarodtam a Dávid által javasolt irányba. Velem ellentétben ő nagyon ismerte a környéket és elvezetett egy olyan helyre ahol a kocsit ott hagyhattuk és felsétáltunk a régi bazaltbánya felé. Ekkor már jócskán sötét volt és csodálatos volt az a nyári éjszaka. Felsétáltunk egy helyre, ahonnan hihetetlen kilátás nyílt a települések éjszakai fényeire, még sosem láttam ilyent. Mikor azt javasoltam, hogy jöjjünk el ide nappal is akkor Dávid azt mondta, hogy én felmehetek, de ő nappal nem tud jönni. Ezt nem nagyon firtattam, talán nem is igazán érdekelt mi az oka a nappali elfoglaltságának, de talán azt gondoltam akkor, hogy hozzám hasonlóan ő is végig alussza a nappalt. Mire visszaértünk a kocsihoz már három óra volt, álmosak nem voltunk elmentünk megnézni mi újság a kocsmasoron. Ott persze nagy volt az élet haverjaim is ott voltak, szokás szerint alig álltak a lábukon. Így józanul nézve elég taplónak tűntek. Végül egy külön asztalhoz ültünk le Dáviddal és még egy darabig beszélgettünk. Ahogy eljött a hajnal újra megkért, hogy vigyem haza és mivel ivás nélkül vészeltem át az éjszakát én is vágytam lefeküdni. Ugyanott szállt, ki mint előtte nap, megkérdeztem találkozunk e még. Azt mondta nagyon szívesen, de csak sötétedés után tud jönni. Elhajtottam a nyaralómba és a nap nagy részét újra alvással töltöttem.
Aztán a következő két hétben minden este találkoztunk, mindig ugyanott vettem fel, a temető sarkánál és nagyon összebarátkoztunk. Sok csodálatos helyre elmentünk, fürödtünk a Balatonban és nagyokat beszélgettünk. Mivel az alkoholizálást abbahagytam jóval korábban felébredtem és napközben eljártam fényképezgetni azokra a helyekre ahol vele jártam az éjszakában. Mikor elmondtam neki, hogy nappal elmegyek ugyanoda fényképezni, akkor még tanácsokat is adott, hogy merre érdemes mennem ahol együtt nem voltunk. Csak évekkel később eszméltem rá hogy sosem láttam őt se enni se inni, soha semmilyen emberi szükségletét nem végezte úgy, hogy én is lássam. A mai napig állítom, hogy a vele folytatott beszélgetések lényegesen meghatározták az életemet. Aztán néhány nappal a nyaralás vége előtt szintén Badacsonyban voltunk, már hajnalodott. Ezen az éjszakán újra megittam pár pohár bort a haverokkal és annyira belemelegedtem egy beszélgetésbe, hogy még akkor is nehezen indultam haza, amikor Dávid már könyörgött, hogy induljunk. Beültünk a kocsiba és elindultunk Szigliget felé. Dávid olyan szomorú arcot vágott, amit nem tudtam megmagyarázni, nem értettem, hogy mi baja van. Kicsit nehezteltem rá, nem értettem miért nem lehetett maradni még egy kicsit. Aztán odaértünk a kereszteződéshez ahol ki szokott szállni. Megálltam kinyitotta az ajtót és rám nézett majd fátyolos hangon elköszönt. Könnyesek voltak a szemei. A kocsi előtt ment át az úton már épp átért a másik oldalra, amikor úgy éreztem mondanom kéne valamit. Kiugrottam a kocsiból és rákiáltottam, hogy várjon. Ekkor megfordult szomorkás mosollyal rám nézett széttárta a karjait és egyszerűen eltűnt. Az egyik pillanatban még ott volt, a következőben pedig nem volt sehol. Nem tudom leírni, amit akkor éreztem. Még csak egy bokor sem volt ahová elbújhatott volna. Talán fél óra is eltelt, de nem bírtam elmenni onnan, teljesen lefagytam. Hazamentem, de nem bírtam aludni. Alig vártam, hogy este legyen, mentem a temetőhöz, de nem volt ott. És nem volt ott a következő nap sem, és soha többet. Elkezdtem keresni kérdezősködtem, de senki nem tudott róla.
Azóta eltelt húsz év és sok szép nyarat töltöttem el Szigligeten, azóta is oda járunk a családommal. Be kell valljam, hogy néha este lemegyek a régi temetőhöz, hátha eljön a régi barátom.

szerző: Gaben