Pár napja kirándulni indultunk, és elértünk egy romos templomhoz. Nem volt itt semmi érdekes, de a templomban egy már sárga gyűrött papíron ezt az üzenetet találtuk:
„Egy háromfős csapat tagja vagyok, paranormális esetekhez szoktunk kimenni, hogy kivizsgáljuk a történteket, és ha vannak szemtanúk, akkor kihallgassuk őket. Azon a napon is egy bejelentéssel kezdődött minden. Egy kiránduló csoportból tűnt el két ember egy romos templomban a többiek szeme láttára.
Úgy gondoltuk, hogy érdemes utánajárni az esetnek és elmentünk a helyszínre ahol eltűnt a két személy. Ez a hely akkor még cseppet sem látszott félelmetesnek, annak ellenére, hogy egy régi elhagyatott temető vette körül. Látszólag minden sír gondozatlan volt, de amikor jobban körülnéztünk észrevettük, hogy mégis van egy sír, ami gondozva van. Megnéztük mi áll a fejfán, de legnagyobb meglepetésünkre nem volt ráírva semmi. Aztán tovább nézelődtünk, hogy még találunk-e valamilyen gyanús dolgot a környéken, de nem találtunk semmit. Onnantól kezdve, hogy a sírt lefotóztam egészen másképp láttam a helyet. Mintha valami megváltozott volna. Először olyan érzésem támadt, mintha jogtalanul tartózkodnék a temetőben és valami eldugott zugból a temető őrzője rosszallóan figyelne, de semmilyen magyarázatot nem találtam a félelmemre. Elindultam megnézni a templomot, ahol eltűnt a két ember.
Ahogy a templom felé közelítettem egyre többször éreztem, úgy, hogy a hátam mögé kell néznem, mert figyel valaki. Nem volt ismeretlen ez az érzés, hiszen már sok félelmetes helyen jártunk munkáink során az elmúlt években, de soha ennyire nem éreztem közvetlennek. A hátamon futkosott a hideg és többször megborzongtam. Ekkor a szemem sarkából megláttam egy alakot a templom fala mellett, de mikor odaértem csak egyik társam jött felém, ám én biztos voltam benne, hogy láttam valamit, valami nagyon rémisztő dolgot de valahogy nem tudtam felfogni, hogy mi volt az. Olyan volt, mint mikor az álmára nem emlékszik az ember. Ekkorra teljesen eluralkodott rajtam a félelem, megkérdeztem a többieket, hogy éreznek-e valamit, azt mondták úgy érzik, mintha figyelné őket valaki vagy valami. Persze közelségük némileg megnyugtatott és nem nagyon akartam elárulni félelmemet, pedig ez alapszabály volt nálunk.
Az érzés a templomhoz közeledve egyre fokozódott. Amikor már mind a hárman a templomnál voltunk olyan hangokat hallottunk mintha az avarban sétálna valaki, kicsit kijjebb léptem az épület takarásából és a sírra tévedt a tekintetem. Az avarban lábnyomokat vettem észre, melyek a sírhoz vezettek és a templom oldalától indultak. Gyorsan csináltam pár fényképet a sírról és a lábnyomokról. Mikor visszafordultam a társaimat nem láttam sehol. Annyira meglepődtem, hogy még félni is elfelejtettem, de úgy gondoltam biztosan bementek a templomba és ez először megnyugtatott. Mielőtt beléptem volna készítettem egy fényképet a bejáratról, amin nem volt semmi különös, egy egyszerű ajtó, amit már nagyon régen feltörtek. Majd beléptem a romos épület ajtaján. De nagy meglepetésemre nem a társaimat találtam ott, hanem pár csontvázat és a két eltűnt személyt, de egyikük már halott volt. Hátrafordultam és észrevettem, hogy a két társam kint állt az ajtó előtt és értetlenül bámultak befele az ajtón. Ki akartam lépni, de mintha egy láthatatlan fal lett volna az ajtó helyén. Ekkor megkérdezte a megtalált férfi, hogy miért jöttem be, mikor figyelmeztetett, hogy ne tegyem.
– Mert kívülről nem láttam és nem is hallottam semmit.
Feleltem. A társaim csak ott álltak és néztek, de nem jöttek be utánam szerencsére. Az első felismerés és tehetetlenségi roham után leültem a poros padlóra és gondolkodni kezdtem. Nem először kerültem kapcsolatba parajelenségekkel, de ennyire közeli élményem még nem volt és semmi épkézláb ötlet nem jutott eszembe. Visszanézem a képeket és egy feliratot vettem észre az egyik képen a bejárat felett ez amikor bejöttem biztosan nem volt ott, vagy legalábbis nem látszott.
A szöveg így szólt:

„A kapu melynek zárja a saját rémálmod.”

Már magában a felirattól végigfutott a hátamon a hideg, de először nem jöttem rá, mit jelent.
Már napok óta próbálkoztunk a kijutással, de hiába. Persze láttuk a kapun keresztül a külvilágot és láttam társaimat is, hogy próbálkoznak a felkutatásommal de semmi módon nem tudtam jelt adni nekik, ők pedig  nem  láttak minket. És lassan arra is rájöttem, hogy mit jelent a felirat, rájöttem, én mindig attól féltem a legjobban, hogy eltűnök nyomtalanul valahol, és a templomon lévő átok ezt használta ki. Megkérdeztem sorstársamat és kiderült, ő is ettől félt egész életében a legjobban. Aztán a sír jutott az eszembe ,hogy miért nem volt rajta név, erre is rájöttem. Azért nincs ráírva semmi, mert nem tudni, hogy kik vannak bent. A lábnyomok a templom oldalából kiindulva, pedig a sírig vezetnek.
Egy módon juthatunk ki innen: Ha meghaltunk.

Ha valaki megtalálja ezt a levelet, kérem juttassa el társaimnak!”

szerző: Gaben