Vasárnap kora délelőtt volt. A júliusi nap a korai időpont ellenére is perzselt. Munkatársammal, akit nevezzünk Andrásnak, úgy döntöttünk, hogy vasárnap ide, vagy oda, dolgozni fogunk. A házamtól elindulva a megbeszéltek szerinti helyen vettem fel Andrást. Pontosan ott várt, ahol megbeszéltük. Beszállt a kocsiba és percek alatt kiautóztunk a város iparterületén lévő irodánkba. András nyitotta az ajtót a saját kulcsával. Kényelmesen elhelyezkedtünk az asztalainknál és élvezve az iroda hűvösét beszélgettünk, miközben két főzet kávét is megittunk.

 

Jó órányi semmittevés után végre nekiláttam dolgozni. András azt mondta van kis dolga, aztán ő is nekilát a munkának és bevonult a mellékhelyiségbe. Legalább félóra eltelt mikor szükségem lett volna valamire, ami az ő gépén volt. Szólítottam, de semmi válasz. Meglepett, hogy még mindig nem jött vissza. Fiatal korára tekintettel valószínűtlen volt, hogy rosszul lett, vagy ilyesmi, de mégis meg kellett győződnöm, hogy minden rendben van-e. Kopogtattam és nem volt válasz. Végül benyitottam, de a kis helyiség üres volt. Először azt gondoltam, biztosan kiment az iroda elé, csak én nem vettem észre, annyira belemerültem a munkába. Az ajtóhoz mentem, de az belülről zárva volt, mint mindig, ha nyitvatartási időn kívül tartózkodtunk itt. Még a valószínűtlen zugokat is átnéztem az egyébként alig negyven négyzetméternyi irodánkban, de András nem volt sehol. Ekkor kopogtattak az ajtón. András volt az. Izzadtan, ziláltan és nagyon zaklatottan lépett be.

 

Miután a teakonyhában teleitta magát, méltatlankodva mondta el mi történt vele. Reggel mikor a találkozónk helyére tartott, megbotlott és hatalmasat esett. Néhány horzsolást leszámítva nem lett baja, de a telefonja és a kulcsai eltűntek. A környéken nem volt senki és hiába kereste, nem volt meg a holmija. Ezek után késve érkezett és hiába várt én nem érkeztem meg. Telefonálni nem tudott és nagyon bosszantotta, hogy esetleg otthagytam. Végül kisétált az irodához, ami legalább öt kilométer volt onnan, így nem volt meglepő a zaklatott megjelenése. Megmutattam a kulcsát a zárban és észrevette, hogy a telefonja is az asztalon van. Ezek után én is beszámoltam mindenről.

 

Kettő kamera volt az iroda előtti parkolóban. Mindegyiken jól látszott, ahogy megérkezünk, András kinyitja az ajtót és belépünk. Ezeken a felvételeken semmi rendellenes nem látszott.

A belső kamerák felvételén jól látszott, amint belépünk, aztán, ahogy kávézva beszélgetünk. A teakonyhában András főzte a kávét. Egészen addig nem történt semmi, amíg én dolgozni kezdtem. András, vagy akármi is volt ott velem, hirtelen megváltozott. Először kissé elhalványult, majd lassan egy sötét árnyalakká alakult át. Az arca helyén koponyaszerű, aszott, undorító ábrázatából egy sárgán világító szempár bámult rám, aki háttal ültem neki. Az alak felállt és elindult a folyosón a mellékhelyiség felé. Néhány lépés után semmivé vált. Ezek után csak én látszottam a felvételeken, ahogy az asztalomnál dolgozom, majd összevissza járkálva Andrást keresem.

 

Pár nappal később sikerült megszereznünk az utcai kamera felvételét arról a helyről, ahol András elesett. A felvételen jól látszott, hogy a sárga szemű árny a nyomába szegődik és pár lépés után leteríti és kirabolja. Mire András feltápászkodott az alak köddé vált.

 

Sokat beszéltünk az esetről, utánajártunk sok paranormális dolognak, de soha nem tudtuk meg mivel volt dolgunk és mit akart tőlünk.