Magamról annyit, hogy pár év külföldi munka után hazaköltöztem Kaposvárra és a nagyszüleimtől örökölt családi ház udvarán felépítettem saját autóvillamossági műhelyemet. Hamar beindult az üzlet, rengeteg munkám van. Büszke vagyok rá, hogy huszonhat évesen elmondhatom magamról, hogy nincsenek anyagi gondjaim, van megtakarított pénzem, folyamatosan fejlesztem a vállalkozást és mindenem megvan, amire vágyom. Úgy gondolom szép családom lesz majd, de egyelőre nem találtam meg azt a lányt, akivel el tudnám képzelni az életemet. Nem akarok bunkó lenni, de tudom, hogy jóképű srác vagyok, és menő kocsim van. Szóval ragadnak rám a sekélyes, külsőségekre optimalizált csajok, de az alkalmi kalandokat keresve teljesen elégedett vagyok a helyzetemmel.

Két nappal ezelőtt, június 24-én délután a műhelyben dolgoztam. Erre a hétre nem vállaltam több munkát, mert csütörtöktől vasárnapig Balatonra készültünk a barátaimmal. A hosszú koronavírusos időszak után, már nagyon vártuk a pár napos lazulást. Éppen végeztem az utolsó kocsival, kiálltam a műhelyből, amikor besétált a lány az udvarba. Egyenesen hozzám jött, mikor meglátott. Abban a percben eszembe jutott, hogy milyen jó lenne magammal vinni a hosszú hétvégére. A lány nem volt több huszonkét évesnél, és olyan szép volt, hogy alig tudtam megszólalni. Paraszt módon megbámultam a melleit miközben visszaköszöntem végre.

– Szia, segíthetek? Mondtam sablonosan.

– Te vagy a híres autószerelő srác? Kérdezte mosolyogva.

– Nem tudom híres vagyok-e és autóvillamossági szerelő vagyok. Válaszoltam és végre magamhoz tértem a varázslatból.

– Sajnos ezen a héten már nem dolgozom, hétfőre tudok újabb munkát vállalni. De ha nagyon sürgős és gyorsan meg lehet oldani, esetleg neked rápillanthatok a kocsidra.

– Akkor inkább hagyjuk. Mondta a lány. Sarkon fordult sietve elköszönt és már sietett is kifelé.

– Várj egy kicsit! Szóltam utána.

– Van programod hétvégére? Kiáltottam utána, mire ő megállt egy pillanatra nekem háttal, majd visszafordult és megindult felém. Biztos voltam benne, hogy hatalmas pofont fogok kapni, de tévedtem.

– Nem is ismerlek. Mondta és mélyen a szemembe nézett.

– Csak holnap megyünk, úgyhogy ma még megismerhetsz. Vágtam rá.

– Akkor, ha sikerül kimosakodnod, elvihetsz vacsorázni, hatkor vegyél fel a plázánál! Ezt úgy mondta, mint aki parancsot oszt. Újra megfordult és elviharzott. Álltam megbűvölve és úgy éreztem, ezen a lányon kívül nincs semmi a világon. Hosszú perceket álltam ott, mikor végre az ügyfél jött a kocsiért és kizökkentett a révületből.

Gyorsan bezártam a kaput és elkezdtem rendbe szedni magam. Volt még két órám a találkozóig, úgyhogy sietnem nem kellett. Elmentem az autómosóhoz és kiporszívóztam az amúgy ezt kicsit sem igénylő járművet, vettem egy szál virágot, meg légfrissítőt a kocsiba. Pontos voltam és a lány is ott állt ahol megbeszéltük. Ekkor jutott eszembe, hogy be sem mutatkoztunk egymásnak. Farmer és egy ing volt rajta és még vadítóbban nézett ki, mint korábban. Beült mellém és végre bemutatkoztam.

– Máté vagyok. Mondtam mélyen a szemébe nézve.

– Júlia. Mondta kenetteljesen búgó hangon.

Ami ezek után következett eléggé összemosódott az emlékezetemben. Vacsoráztunk hosszasan, és beszélgettünk, de nem emlékszem miről. Kiesett pár óra az életemből, amire csak foltokban emlékszem. Ahogy kijöttünk az étteremből már erősen sötétedett. Megkérdeztem van-e kedve nálam inni valamit, de kinevetett.

– Szóval a mai fiúk így csábítják a lányokat a házukba?

– Nem akartam túl nyers lenni. Válaszoltam.

– Mit szólnál egy kis autózáshoz, elmehetnénk ki a Zselicbe. – Biztosan nagyon szép most a csillagos ég.

Nem kellett kétszer mondani, már kanyarodtam is a 67-es útra. Percek alatt elértük Simonfát és már kocsikáztunk is befelé az erdészeti úton. Úgy gondoltam elmegyünk a Csillagpark felé és majd találunk egy alkalmas helyet, ahol le lehet ülni, vagy valami hasonló. Elhúztam a tetőablakot és lassan hajtottam. Megpróbáltam megfogni Júlia kezét, de ő elhúzta és válaszul a lábaim közé nyúlt és megmarkolta a farkamat. Pillanatok múlva érezhette, hogy nem ellenzem a dolgot. Hétköznap volt és ilyenkor nincs nagy forgalom az erdőben. A csillagparknál meg akartam állni, gondoltam belefér egy kis kilátós romantika az estébe, de Júlia rám szólt, hogy menjek tovább. Rövidesen egy pihenőhelynél megállított, ahol kiszálltunk a kocsiból. Volt egy pad meg egy asztal, mellette kis füves rész. Megkérdezte van e valami, amit leteríthetnénk és mikor kivettem a csomagtartóból a plédet rögtön leterítette a fűben. Hozzám lépett és veszett, vad stílusban elkezdett vetkőztetni, közben saját ruháit is letépte magáról. Amikor megálltunk a kocsi órája szerint 22:15 volt és a következő egy óra negyvenöt percben, nagyjából nyolc alkalommal hozott ki belőlem olyan teljesítményt, amiről nem gondoltam, hogy képes vagyok rá.

Meztelenül feküdtem a pléden és távoli harangozást hallottam. Éjfél volt. Júlia a padon ült meztelenül és engem bámult. Nehézkesen feltápászkodtam és mellé ültem. Sötét volt és olyan csend, amit ritkán tapasztal az ember. Megkérdeztem Júliát, hogy minden pasit ide hoz-e az első randin, mire ő fátyolos hangon azt válaszolta, hogy nem is sejtem milyen régóta. Ahogy átöleltem éreztem a bőre forró finomságát és úgy éreztem reggelig képes lennék itt ülni mellette.

A változás hirtelen történt. Nem messze mozgást hallottam a bokorból és egy fekete ember formájú lény lépett elő. Ez az alak magas volt aránytalanul hosszú lábakkal. Szemei izzó, sárga fénnyel világítottak. Annyira megijedtem, hogy pillanatokig nem tudtam megmozdulni. Az alak megszólította Júliát.

– Jól van leány, megtetted, amit kell. Mondta démoni hangján. Júlia közben a fülembe súgta:

– Nagyon sajnálom. Menekülj!

A lány forró bársonyos bőre hirtelen hideg lett és olyan érzésem volt, mintha egy nagy nyálkás halat ölelnék. A gyenge fényben megláttam a mellettem ülő rothadó emberi hullát. Közben a fekete alak elindult felénk. Hosszú lábaival hatalmasakat lépett. Felpattantam és a kocsihoz rohantam. Beindítottam és veszettül menekülni kezdtem. A fekete alak követett. Óriási lépésekkel futott utánam. Egyre gyorsítottam, de mégis mellém ért. Lezártam belülről az ajtókat. Rángatta a kilincset, de az szerencsémre nem engedett. Olyan sebességgel száguldottam, ami azokon az utakon már életveszélyes, mire az alak végre lemaradt. Észvesztve száguldottam és már azt hittem, hogy leráztam mikor megjelent újra előttem jó száz méterrel. A szemei izzottak és rendíthetetlenül állt az út közepén. Úgy gondolom ez volt az a pont, amikor már nem voltam képes józanul gondolkodni. Gázt adtam és az amúgy is életveszélyes sebességet fokozva nekihajtottam a fekete alaknak. A csattanás elmaradt. A kocsi utasterén egy jeges viharos léglöket szaladt át és az alak eltűnt. Végre kicsit magamhoz tértem és elkezdtem lassítani. Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az erdőt és jöttem hazafelé a 67-es úton. Éppen beértem a városba, mikor elém kanyarodott egy rendőrautó és megállított. Ekkor jöttem rá, hogy teljesen meztelen vagyok. A ruháim ott maradtak. Csak amikor kiszállítottak a kocsiból láttam, hogy úgy nézek ki, mint akit bekentek vérrel. A kocsi jobb ülése is ilyen volt. Mentőt hívtak és elszállítottak. A nyugtató áldott hatása alatt mélyen elaludtam és csak reggel tértem magamhoz a kórházban. Az ajtóban rendőr őrködött. Testi bajom nem volt és ezt hamar megállapította az orvos. A pszichiáter miután meghallgatta a történetemet újabb nyugtatót írt fel és átszállíttatott a zárt részlegre. Közben többször kihallgatott egy rendőr. Tőle tudtam meg, hogy a ruháimat megtalálták és azokon is ugyanaz a véres anyag volt, mint a testemen. Elemzést is készítettek, aminek eredménye, hogy egy emberi test maradványaiból származó nedvekből állt. Az egészben csak az volt a hiba, hogy a patológia szerint ezek a nedvek egy több száz éves hullából származnak. Úgyhogy leginkább úgy kezeltek, mint egy sírrabló nekrofil őrültet. Végül nem volt ellenem semmi bizonyíték és a történetemet leszámítva teljesen egészségesnek találtak és elengedtek.

Az, hogy te rám találtál és ezt elmondtam, annak a rendőrnek köszönhető, aki többször is kihallgatott és végül értesített téged. Tudnod kell, hogy eddig semmilyen természetfeletti vagy paranormális dologban nem hittem. Az, hogy most már tudom, hogy léteznek ilyen dolgok, majdnem annyira nehezen feldolgozható, mint az maga, amit átéltem. Nagyon várom, hogy kivizsgáld az esetemet és megtudjam, miről van szó.