Ma van a huszonharmadik születésnapom. Ma láttam először az apámat. Ma tudtam meg, hogy küldetésem van a világban.

Apámtól kaptam ezt a naplót. Azt mondta ezentúl le kell jegyeznem mindent, ami velem történik, miközben a munkámat végzem.

Valahogy mindig tudtam, hogy más vagyok, mint a legtöbb ember, akiket ismerek. Történtek velem furcsa dolgok, megéreztem előre dolgokat, amik megtörténtek, de senki sem gondolta volna, hogy így lesz. Megálmodtam családtagok halálát és voltak olyan valósághű álmaim, mintha tényleg megtörténtek volna. Sosem láttam apámat és anyám nem is beszélt róla hiába kérdeztem. Olyankor csak merengve nézett maga elé és kitérő válaszokat adott. Én pedig valamiért éreztem, hogy van apám, mintha mindig ott lett volna.

Anyámnak, mindig fontos volt, hogy egyetlen fia születésnapját megünnepelje. Siettem haza a munkahelyemről, mert tudtam mennyire várja, hogy megkóstoljam a tortát, amit mindig saját maga sütött. Így volt ma is. Anyám felülmúlhatatlan tortája, koronázta meg a kedvenceimből összeállított vacsorát. Ajándék nem volt. Nálunk nem volt szokás az ajándékozás, így nevelt anyám. Az együtt eltöltött időt tartotta a legnagyobb ajándéknak.

A torta után már indulni készültem, mikor megkért, maradjak még, mert még meg kell, beszéljünk egy fontos dolgot. Szótlanul a szobájához ment és kinyitotta az ajtót, ahonnan egy férfi lépett ki. Nem, egyáltalán nem volt számomra ismeretlen. Ezt az embert álmaimból gyerekkorom óta ismertem és nem egyszer beszéltem vele.

– Bemutatom az édesapádat. Mondta anyám. Apám hozzám lépett, de én hátrálni kezdtem. A döbbenet blokkolta az agyamat.

Mikor végre leültünk az asztalhoz apám azzal kezdte, hogy „azok nem álmok voltak”. Hosszasan beszélt és az ép eszemmel azt kellett volna gondolnom, hogy valami őrült tréfa áldozata vagyok, de valami ősi belső tudat azt súgta, hogy ez így van, engem erre teremtettek.

„Az emberi lélek az egyik legértékesebb dolog a világon. A lélek halhatatlan, de nem romolhatatlan és nem elpusztíthatatlan. A mi dolgunk fiam, hogy a romlott, vagy eltévedt lelkeket helyes útra tereljük, elvezessük a továbblepéshez, vagy megállítsuk, ha más mód nincs. Fel kell kutatnunk a lélek nélkül teremtett testeket, amiket sötét entitások szálltak meg és el kell pusztítanunk ezeket. Nemsokára érted jövök és a következő fél évben beavatunk az örökségedbe.”

Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem apám. Átadta ezt a naplót és távozott.