A következő napokban befejeződött a felújítás, meghozták az új bútorokat és minden elképzelésemet kielégítően berendeztem a házat. Az albérletemet felmondtam és ezzel együtt beköltöztem új otthonomba. Egyedül éltem, a munkám miatt sokat utaztam és ehhez kézenfekvő volt az agglegény életmód.

A ház nyár elején lett kész és én egyetlen éjszakát töltöttem el új otthonomban. A munkám hetekre külföldre szólított. Néhány nap távollét után egyre jelentéktelenebbnek éreztem a babával kapcsolatos eseményeket, újabb két hét után, pedig egyenesen nevetségesnek tartottam az egészet. Július végére eljött a hazautazás napja. Hazafelé a repülőn elaludtam és azt álmodtam, hogy a baba a repülőgép szárnyán áll és engem bámul. Nem tudom, hogyan viselkedhettem álmomban, de az egyik stewardess rázott fel. Azt kérdezte minden rendben van-e. Megnyugtattam, hogy semmi gond, de valójában nagyon is fel voltam zaklatva. A ruháimat teljesen átizzadtam és a szívem esztelenül kalimpált. Arról győzködtem magam, hogy el kell adnom a házat a babával és ezzel az átokkal együtt.

Hazaértem és fáradtan, rossz érzésekkel, szorongva nyitottam be a házba. Minden úgy volt, ahogy hagytam. A baba is ott ült, ahová letettem. Békés, forró nyári este volt. Egy üveg sörrel és egy szivarral kiültem a teraszra. Fáradt voltam és jól esett a nyugodt magány a hosszú pörgős időszak után. A kíváncsi szomszéd néni amint meglátott odajött a kerítéshez és beszélgetni kezdett. A munkámról kérdezett, de nem igazán értette meg mit csinálok és végül megkérdezte mi lett a babával. Hirtelen düh tört rám. Magam is meglepődtem mennyire ingerülten ripakodtam rá az apró öregasszonyra. Követeltem, hogy mondja el, mit tud erről a babáról.

Az öregasszony először láthatóan megijedt, de végül meglepően értelmesen kezdett bele a történetbe. Először elismételte, amit már korábban elmondott arról, ahogy a baba odakerült és többször is elkalandozott. Nagy nehezen, végül eljutottunk odáig, hogy a ház előző lakója Annus néni, aki szép hosszú életet élt és mindenki szerette, hogyan halt meg.

Annus néni már egy ideje özvegy volt és kisebbik fiát is elveszítette. Kitűnő egészségnek örvendett és csak élete utolsó hónapjában esett ágynak. Kórházba került és rövidesen meghalt. Agyvérzést kapott és nem mindig voltak tiszta gondolatai, de néhány nappal a halála előtt teljesen kitisztult a tudata. Ezekben a napokban több családtag is meglátogatta és mindenkinek elmondta, hogy az a kívánsága, hogy a babát temessék el vele. Végül az egyik unokájával, aki a szomszéd néni szerint legjobban szerette Annus nénit, megígértette, hogy ez így is lesz.

A szomszéd néni ott volt a temetésen és azt is látta, hogy az említett unoka magával vitte a babát, hogy elhelyezze a koporsóban. És egészen addig úgy hitte, hogy ez meg is történt, amíg meg nem látta a babát, miután én megvettem a házat. A néni azt is elmondta, hogy nagyon megijedt, mert ő úgy tudta, hogy a baba Annus néni mellett fekszik a sírban.

Miután azt elmondta besietett a házába, én pedig hármasban maradtam a babával, meg ezzel a történettel.

Féltem a házban. A villanyt égve hagytam, nem mertem elaludni, de végül győzött a fáradság.  Az álmom újra felzaklatott. Megint a számomra ismeretlen temetőben jártam. Egy régebbi parcellában, ahol középen egy régi kápolna állt. Körbe mindenfelé ódon síremlékek.  El voltam tévedve, pedig a kapu nem volt messze, de valahogy nem tudtam közelebb jutni hozzá. Kétségbeesve járkáltam a sírok között és akkor ugyanott, ahol a korábbi álmomban láttam felbukkant a baba. Kinézett egy síremlék mögül és intett, hogy menjek oda. Itt véget ért az álom és én csak késő délelőtt ébredtem fel.

Szombat volt. Kávét főztem és kiültem a teraszra. Hiába próbáltam megemészteni mindazt, ami velem történik, képtelen voltam rá. A leglehetetlenebb gondolataim között volt az ördögűzés. Papot akartam hívni és számtalan kétségbeesett ötletem támadt, de egyik sem jutott el a cselekvésig. Végül arra jutottam, hogy ingatlanost hívok, eladom a házat és elmenekülök innen.

Borzalmas gondolataimból a szomszéd néni rángatott elő. Kezében kerti szerszámokkal és egy kis vödörrel állt a kerítésnél. Megkérdezte, hogy aludtam, de meg se várta a választ. Közölte, hogy siet a buszra, mert a temetőbe megy. Hirtelen ötlet volt, vagy inkább sugallat, hogy felajánlottam, elviszem kocsival. Boldogan fogadta el a felajánlást. Pár perc múlva már a temető felé kocsikáztunk. A néni navigált, mert én még sosem jártam a város temetőjében. Útközben elmondta, hogy minden rokona ebben a temetőben nyugszik. A temető egyik mellékbejárata előtt parkoltunk százéves vadgesztenyefák árnyékában. A temetőn kívül a bejáratnál templom állt. A kocsiból kiszállva ért az első döbbenet. A kapun belül a sétány túlsó végén ott állt az öreg kápolna.

Kivettem a néni szerszámait és a virágokat, amiket magunkkal hoztunk, aztán csendesen követtem a nénit befelé a temetőbe. Szorongva léptem be a kapun. Pontosan olyan volt, mint álmomban. A gyönyörű, napos nyári időben a temető tele volt emberekkel. Bözsi néni pedig kilencvenéves korát semmibe véve olyan gyorsan szedte a lábát, hogy alig tudtam követni. Határozottan haladt és közben megállás nélkül beszélt. Gyorsan közeledtünk a helyhez, ahol álmomban a babával találkoztam és én egyre inkább úgy éreztem, eldobok mindent, ami a kezemben van és elrohanok innen. Bözsi néni végre megállt egy régi dupla sírnál. Ez mindössze két sorral volt attól a sírtól, ahonnan a baba kétszer is integetett nekem álmomban. Lepakoltam mindent és jól láttam magam előtt azt a sírt. Látnom kellett, odasétáltam. Meg kellett kerülnöm, hogy feliratot el tudja olvasni. Egy férfi és felesége nyughelye volt. Az asszonynak csak a férjezett neve állt a síron. Bözsi néni rövidesen utánam jött kezében pár szál virággal. A vázában lévő száradt rózsákat kicserélte frissre és rövid ideig elmerengve nézte a sírt. Nem kérdezte miért jöttem ide és én sem kérdeztem semmit, de végül kimondta. Az unokatestvére és a felesége nyugszik itt, akiknek megvettem a házát.

További sírokat látogattunk meg, az öregasszony rengeteget beszélt, de nem tudnék felidézni belőle egy szót se. Végre hazaértünk és újra leültem a teraszon gondolkodni. Délután Bözsi néni újra előkerült. Átszólt a kerítésen, hogy megy a kisboltba és hazafele beszól a Marinak, hogy nézze meg a babát, mert ő úgy érzi, gondjaim vannak miatta. Fogalmam sem volt miről beszél.

Alig telt el egy óra, mikor csöngettek és már hallottam is, ahogy nyílik a kapu, amit elfelejtettem bezárni. Vékony, magas, vörösre festett hajú nő jelent meg. Kurtán végigmért, köszönt. Közölte, hogy Bözsi néni szólt a baba miatt és látni akarja. Ennek a nőnek olyan temperamentuma volt, amivel képtelenség ellenkezni. Bevezettem a szobába és a kezébe adtam a babát. Megfogta, mintha élő gyerek lenne és a feje magasságába emelte. Becsukott szemmel állt percekig és mikor újra kinyitotta a szemeit gyorsan letette a babát az ágyra. Olyan volt az arckifejezése, mintha nagy felfedezést tett volna. Hirtelen sarkon fordult és elviharzott, még a kaput se csukta be maga mögött. Visszatettem a babát a helyére és kisétáltam becsukni a kaput. Úgy éreztem azon a napon már nem vagyok képes több információt feldolgozni. A elaludtam a teraszon és a hajnal hűvöse vert fel. Világos volt már, de nagyon korán. Bözsi néni már ébren volt, épp a macskáját etette. Megálltam a terasz legfelső lépcsőjén és ráköszöntem az öregasszonyra. Azonnal a kerítéshez jött és elmondta, hogy látta a Marit este elmenni. Elmondtam neki, hogy nem mondott semmit, csak megnézte a babát és már el is ment. Láttam, hogy többet várt. Úgy beszélt „a Mariról”, mint valami mindentudó csodalényről. Ahogy Bözsi néni emlegette a „boszorkány” már számtalan emberen segített, akinek meggyűlt a baja a túlvilág sötét erőivel. Korábban hihetetlennek tartottam volna, hogy bármilyen megoldásra vevő voltam, csak szabaduljak a babától.

Még hallgattam pár percig a néni zavaros történeteit a boszorkányról, de újra elálmosodtam, bemerészkedtem a hálószobámba és pillanatok alatt elaludtam.