A házat egy középkorú embertől vettem. Úgy mondta a nagyszülei háza volt, akik már évekkel korábban meghaltak. A házon kívül belül látszott, az elhagyatottság, de nem volt túlzottan rossz állapotban. A berendezés egytől egyig ötven évnél régebbi bútorokból állt, de a mai napig csodálkozom rajta, hogy milyen szép megkímélt állapotban volt minden.  Látszott, hogy akik berendezték ezt a házat, megbecsülték a tárgyaikat. A mogorva tulajdonos bekísért a házba és mondta, hogy nézzek körül, amíg ő telefonál. Kora tavasz volt és a szobák még őrizték a tél jeges levegőjét. Itt-ott a padlón voltak mindenféle lomok, amit az örökös rakott le, de azon kívül látszott, hogy minden úgy maradt, ahogy a lakók hagyták.

Hosszas alkudozás után megegyeztünk és elkezdtük a hivatalos procedúrát. Pár nappal az első látogatásom után kifizettem a ház árát és megkaptam a kulcsokat. Az előző tulajdonos ezen a napon jött el utoljára, hogy összeszedjen pár holmit, amit el akart vinni. Az volt a kikötése, hogy a ház teljes berendezését otthagyja, mert neki nincs rá szüksége és nem is akar foglalkozni a régi bútorokkal. Az átvétel napján mindössze néhány jelentéktelen tárgyat vett magához. A konyhából egy törött fülű pöttyös bögrét és egy ódon üveg sótartót. A szobákból elvitte a padlón heverő lomokat és az udvaron heverő rossz autógumikat. Aztán megkért, hogy még pár percig had legyen egyedül a házban. Gondoltam biztos el akar búcsúzni nagyszülei otthonától, amiben az életüket leélték. Talán három percig volt bent. Röviden elbúcsúzott tőlem, és azt mondta, reméli én is olyan sok boldog évet töltök majd itt el, mint a nagyszülei. Aztán elment, soha nem láttam többet.

Boldogan kezdtem birtokba venni új házamat. A kaput bezártam, hogy ne zavarjon senki és elkezdtem átnézni a szobákat. Tervezgettem, miként adom el a régi bútorokat, és minden ablakot kinyitottam. Napfényt és friss levegőt akartam a szobákban érezni. Kinyitogattam az ódon keményfa bútorok ajtajait, kihúzogattam a fiókokat. A régi szekrényekben úgy sorakoztak a különböző tárgyak, ruhák, porcelánok és mindenféle személyes kacatok, mintha még mindig ott lakna a régi tulajdonosuk. Az egyik fiókban régi levelek és képeslapok voltak összegumizva egy doboz megsárgult fénykép mellett. Szakadt zsírpapírba csomagolva egy kopott műfogsor éktelenkedett az értéktelen kacatok között. Elhatároztam, hogy semmit nem tartok meg. Telefonon konténert rendeltem a lomoknak és sikerült egy használtbútor kereskedővel megegyeznem, hogy másnapra eljön megnézni a bútorokat. Elégedetten járkáltam álmaim otthonának elképzelt házamban, amíg le nem ment a kora tavaszi nap. Bezártam az ablakokat és elmentem az albérleti szobámba, hogy kipihenjem magam a másnapi pakoláshoz.

Éjjel alig tudtam aludni. Sokáig számoltam, tervezgettem az átalakítást. Másnap hajnalban már a háznál voltam. Meglehetősen hűvös reggel volt, de bent a házban még hidegebbnek éreztem a levegőt. Újra kinyitottam minden ablakot, hogy megszabaduljak az állott szagtól.

A konténert korán hozták és sikerült az egyik szoba ablaka alá rakatnom, hogy egyszerűen csak bele kelljen szórnom a sok régi holmit az ablakon keresztül. Ha az ember ilyen lomtalanítást végez, van egy késztetése, arra, hogy kidobás előtt megnézze a dolgokat, még akkor is, ha erősen elhatározta, hogy nem tart meg semmit. Beleolvastam néhány képeslapba és azokra az emberekre gondoltam, akik évtizedekkel korábban írták őket. Még a műfogsort is megbámultam, mielőtt undorodva a szemétre hajítottam. Volt egy baba is az egyik kanapéra ültetve a sok lom közé. Látszott, hogy a ruha, amibe öltöztetve van neki lett varrva. Teljesen egyedi volt. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de készítettem róla két fotót a telefonommal, majd kissé bizonytalanul, de az ablakhoz vittem, hogy őt is a többi kacat sorsára küldjem.

Ott álltam az ablakban a babával a kezemben és bizonytalanság fogott el. A szobából jeges levegő csapta meg a hátamat és úgy éreztem néz valaki. Hirtelen hátra fordultam, de természetesen senkit nem láttam. Újra kihajoltam az ablakon a baba még mindig a kezemben volt és már majdnem elengedtem a szemetes konténer felett, mikor megláttam két kislányt az utcán közeledni. Rongyosak voltak, láthatóan szegények. Megvártam, hogy odaérjenek és hirtelen ötlettel, megkérdeztem tőlük akarják-e a babát. Meglepődtek, de igent mondtak. Az egyik odajött a konténer mellé, elvette a babát és boldogan szorította magához. Ekkor azt gondoltam, hogy a baba kérdést a legjobban oldottam, meg és folytattam a lomtalanítást. Pár óra alatt végeztem. Közben jött a használt bútoros ember és meglepően jó áron megvette az összes bútort a házból, ráadásul rögtön hívott szállítókat, akik egy óra alatt mindent felraktak egy teherautóra és távoztak. Mire besötétedett, ott álltam az üres házban és boldogan tervezgettem a felújítást. Fényképeket készítettem, hogy majd láthassam, milyen volt eredetileg.

Este az albérletemben letöltöttem a képeket a telefonomról és végignéztem mindet. Köztük volt a babáról készült két kép. Ahogy lapozgattam a fotók között elsőre fel sem tűnt, hogy a baba a két képen, amiket talán két másodperc különbséggel készítettem, másképpen tartja a kezeit.

Percekig bámultam a két képet. Fáradt voltam és arra jutottam, hogy biztosan én igazítottam a babán és akkor mozdult meg a keze. Este nehezen aludtam el. A baba járt az eszemben. Furcsa bűntudatot éreztem, mintha egy kedves gyerekkori játékomat ajándékoztam volna el. Éjjel aztán furcsa álmaim voltak. A babával kapcsolatos volt mindegyik. Álmomban a város egyik temetőjében jártam, pedig életemben addig sosem láttam a temetőt, mert csak egy éve költöztem ide. Ahogy a temetőben sétáltam az egyik sírkő mögül a baba nézett ki és a kezével intett, hogy menjek oda. Elindultam felé, és ahogy a sírkő mögé léptem, hirtelen a házban találtam magam. A szobákban gyönyörű rend volt, még a szőnyegek rojtjai is ki voltak fésülve. Aztán nyílt a szobaajtó és egy kedves arcú öregasszony lépett be, kezében a babával. Megállt a kanapé mellett, kicsit igazgatta a baba ruháját, majd gondosan a leültette egy párna elé. Még meg is simogatta a baba fejét. Aztán pár pillanatig szeretettel nézte a babát, majd kiment az ajtón. Ekkor felébredtem. Kora hajnal volt és nem tudtam újra elaludni. Bűntudatot éreztem és már nem csak a baba miatt, hanem a sok kacat miatt is. Úgy éreztem nem szabadott volna vállalnom ezeknek a kidobását, mert ez a régi tulajdonosnak a tárgyak örökösének feladata lett volna.

Korán érkeztem a házhoz, de a konténert már elszállították. Örültem, hogy nem kell látnom a sok kidobott holmit. Beléptem a kapun, beszélgettem pár percet a szomszéd nénivel, majd a teraszon úgy meglepődtem, hogy kis híján leszédültem a lépcsőről.

A baba az asztalon ült. Olyan volt, mintha engem várt volna.