2002/01

Aznap lett kész a kocsi, amit hosszú ideje rakosgattam össze magamnak és feltétlenül ki akartam próbálni. Szóltam a barátomnak, Gábornak, hogy jöjjön és autózzunk egyet. Mivel napközben dolgoztam csak négy óra után nem sokkal tudtunk elindulni. Dombóváron a Népköztársaság útján vettem fel Gábort és elhatároztuk, hogy elmegyünk Siófokra, onnan meg majd meglátjuk. Tamási felé indultunk és teljesen eseménytelen volt az út, este hatkor már a Siófoki MC Donald’s-ban hamburgereztünk. Vacsora után kisétáltunk a kikötőbe. Eléggé hűvös volt és rajtunk kívül nem volt senki a mólón.
    Már majdnem visszaértünk a parkolóba, mikor megláttunk egy fiatal nőt a hajóállomás előtt. Egészen közel állt a kikötő széléhez, a cipője orra már a levegőben volt a víz felett. A vizet nézte. Mikor mögé értünk suttogva megjegyzéseket tettünk rá, hogy inkább jönne velünk, mint itt szomorkodik és idétlenül röhögtünk. Nem akartuk, de meghallotta. Lassan megfordult és ránk nézett. Nem szólt egy szót sem, de a tekintetében olyan fagyos megvetés volt, amitől rögtön elmúlt a nevetős kedvünk. Aztán Gábor mondta, hogy - menjünk innen, hátha harap a néni. Erre a nő arca olyan kifejezést vett fel, amit nem lehet leírni. Félelmetes volt, mintha nem is ember lett volna és szürkés színű. Amilyen gyorsan tudtunk eljöttünk és csak a kocsitól néztünk vissza, de akkor már nem láttuk sehol a nőt. Persze a meleg kocsiban utazva már újra csak mosolyogtunk rajta. Úgy döntöttünk, hogy Kaposvár felé megyünk haza, vagyis először Balatonlelle és utána Kaposvár, majd a 61-es úton Dombóvár.

    Mernyeszentmiklóson haladtunk át, amikor már messziről láttuk, hogy áll valaki az út jobb szélén. Nem stoppolt, csak állt ott mozdulatlanul. Közelebb érve láttuk, hogy ugyanaz a nő, akit a kikötőben láttunk. Annyira meglepődtünk, hogy megszólalni sem tudtunk, beletapostam a gázba és csak az érdekel, hogy hamar elkerüljük. Mikor elhagytuk belenéztem a tükörbe és láttam, hogy utánunk fordul. Nem tudom leírni azt az érzést, amit akkor éreztem, de valahogy olyan volt, mintha valami nagy bűnért kellene felelnem és biztosan nem kerülhetek el valami durva megtorlást. Nagyon féltünk mindketten és még beszélni sem nagyon akartunk róla, egyedül azt találgattuk, hogyan kerülhetett oda a nő. Abban maradtunk, hogy elhozhatta valaki és itt kiszállt, vagy kitették. Aztán újra eseménytelen volt az út, de már nem volt annyira jókedvünk, mint korábban.
    Elhagytuk Somogyaszalót, és ahogy a Deseda melletti erdőbe ér az út belenéztem a középső tükörbe. A nő ott ült hátul és azzal a borzalmas arckifejezéssel nézett, amit már korábban láttunk. Gábor észrevette a rémületemet és ő is hátranézett, ezzel egy időben a nő elkezdett sikítani, de olyan hangon, hogy azt hittem megőrülök tőle. Beletapostam a fékbe és innentől nem emlékszem semmire. Másnap dél körül tértem magamhoz a kaposvári kórházban. A szomszéd ágyon Gábor feküdt, de látszólag neki nem volt semmi baja, bár mint mondta ő sem emlékszik semmire a sikoly után.

***

Megjegyzés:
    A két fiút külön hallgattuk meg és teljesen egybevágóan adták elő az eseményt. Az autó összetört, de nekik nem lett különösebb bajuk. A totálkáros roncsot a deseda előtt kb. ötven méterre Somogyaszaló felé találták meg az árokban, benne a két eszméletlen fiú. A gépkocsit vezető fiú először elmondta a szüleinek a fent leírt történetet, de az ő javaslatukra a rendőrségnek annyit mondtak, hogy meglátott egy őzet és félrerántotta a kormányt. A szülők hittek a gyereküknek és próbáltak utánajárni a történteknek, így jutottak el hozzánk és adták elő az esetet.
-    A fiúk mindketten tizenkilenc évesek.
-    A jelenést próbáltuk a siófoki kikötőben újra megnézni, de nem történt semmi.
-    A két fiú közölte, hogy inkább kiszállnak a kocsiból, mintsem eljöjjenek a 67-es úton a balesete helyszínére, vagy Mernyeszentmiklósra.
-    A fiú, aki a járművet vezette, többet nem volt hajlandó vezetni.    

Hozzászólások