2003/01

   A tizennyolc éves fiú és tizenhét éves barátnője egy rosszra sikerült házibuli után a balatoni kisváros kilátójához hajtottak.  A járművet a parkolóban hagyták, ami kettőszáz méterre van a kilátótól és onnan a kocsira nem lehet rálátni. Felsétáltak a kilátó felső szintjére, percekig némán bámulták a panorámát, majd beszélgetni kezdtek a kapcsolatukról.

Bővebben: 2003/01

2002/01

2002.11.25 

 

Aznap lett kész a kocsi, amit hosszú ideje rakosgattam össze magamnak és feltétlenül ki akartam próbálni. Szóltam a barátomnak, Gábornak, hogy jöjjön és autózzunk egyet. Mivel napközben dolgoztam csak négy óra után nem sokkal tudtunk elindulni. Dombóváron a Népköztársaság útján vettem fel Gábort és elhatároztuk, hogy elmegyünk Siófokra, onnan meg majd meglátjuk. Tamási felé indultunk és teljesen eseménytelen volt az út, este hatkor már a Siófoki MC Donald’s-ban hamburgereztünk. Vacsora után kisétáltunk a kikötőbe. Eléggé hűvös volt és rajtunk kívül nem volt senki a mólón.

Bővebben: 2002/01

2009/01

2009. 07. 22.

Éjjel 23:30-kor érkeztem Balatonlellére, ahol felvettem valakit és elindultunk haza Kaposvárra. A kikötő felől a vasúton áthajtottunk, ahol arra lettünk figyelmesek, hogy több turista az eget nézi.

Bővebben: 2009/01

1997/02

Hazafelé jöttünk a balatoni nyaralónkból. Mindig ugyanazon az útvonalon és mindig késő este szoktunk vasárnap hazajönni a hétvégi nyaralásból, mert így sokkal kellemesebb volt az idő és alig volt forgalom. Az útvonal mindig ugyanaz volt. Balatonboglár, Lengyeltóti, Somogyvár, Kaposvár. Sosem tartott tovább az út egy óránál, de legtöbbször ötven perc alatt otthon voltunk kaposvári házunknál.

Bővebben: 1997/02

1997/01

Néhány napja történt a dolog. Az öcsémmel, aki 12 éves és édesanyámmal ültünk a házunk teraszán, késő este volt és csodálatos időjárás. Már órák óta beszélgettünk, mikor valaki megnyomta a kapucsengőt, ami elég meglepő volt ilyen későn.

Bővebben: 1997/01

További cikkeink...

  1. 1999/01