Világvége

    Azon a napon, amikorra a világvégét ígérték összejöttünk néhány barátommal. Gondoltuk jót beszélgetünk és főzünk valami finomat. Ha már egyszer véget ér a világ, legalább érezzük jól magunkat közben. Eredetileg négyen voltunk, de amikor a világvége elkezdődött egyik barátunk nem bírta ki, hogy ne menjen haza, bepattant a kocsijába és elhajtott. Soha többet nem hallottunk róla.
   Az egész nem tartott tovább két óránál. Először az ég színe változott meg. Elsőre sötétebb kék, majd lila, végül vörös lett, aztán az esemény végéig úgy is maradt. Egyébként a dolog télen történt 2012 decemberében, de a pontos dátumra már nem emlékszem, csak arra, hogy nem sokkal lehetett karácsony előtt. Akkoriban a különböző évszakok időjárása erősen különbözött és ez az időszak eléggé hideg volt. Még hó is esett legalább húsz centi előtte nap. Szóval télies időjárás volt és mínusz tíz fok körül a hőmérséklet. Mikor az ég színe már nem változott, elkezdődött egy furcsa morajlás, néha kicsit remegett a föld, de nem jobban, mint mikor a mögöttünk lévő üzemben terméskövet szoktak leborítani nagy teherautók. Aztán egy darabig nézegettünk a ház elől a város felé, de nem láttunk semmit és végül a hideg bezavart minket az épületbe. Közben a vacsora is megfőtt és kényelmesen beszélgetve elfogyasztottuk. Kialakult egy kis vita, hogy vajon hirtelen történik e majd a dolog és nem is vesszük észre, vagy esetleg elhúzódik és szenvedni is kell majd, de meg kell hagyni, hogy komolyabban nem izgultunk a dolog miatt. Azt hiszem, ez úgy van, hogy az ember addig nem is képes igazán izgulni, amíg bajba nem kerül. Aztán már nem történt semmi. Illetve egyre melegebb lett és mire megvacsoráztunk és újra kimentünk a ház elé, sokkal melegebb volt, legalább huszonnégy fok és ez azóta így is maradt. És végül az ég színe újra sötétkék és újabb rövid várakozás után eredeti égszínkékre váltott. Ott álltunk hárman és azt kell mondjam rendkívül jól éreztük magunkat. A levegő tiszta volt és olyan csillagos eget még sosem láttunk.
-    Most, akkor mi van?! Mondogattuk.
    Beültünk a kocsiba és elindultunk a városba körülnézni. Azt hiszem ekkor már volt bennünk egy kevés izgalom, de annyira jól éreztük magunkat, hogy ez nem volt kellemetlen. És a városban nem volt senki. Az emberek egyszerűen eltűntek. Olyan csend volt, hogy csak suttogva mertünk beszélni, mert minden szó ijesztően hangosnak tűnt. Pár napig vártunk, hátha mi is eltűnünk, vagy valami, de aztán nem történt semmi, azt leszámítva, hogy az áramszolgáltatás leállt, de ez se volt baj, mert az elhagyott világ tele volt elérhető áramfejlesztőkkel, meg igazából minden a rendelkezésünkre állt, amit csak akartunk. Nagyjából tíz napig nem mentünk messzebb néhány kilométernél, de végül elhatároztuk, hogy körülnézünk távolabb is. Elindultunk az egykori 67-es főúton és akármerre mentünk nem találtunk embert. Az is igaz, hogy legtöbben, mikor hivatalosan bejelentették a világvégét teljesen bezárkóztak, miután alaposan bevásároltak valamelyik nagyáruházban, ahol a tulajdonosok boldogan vették tudomásul, hogy a világvége jó üzlet és bánkódtak, amiért nincs minden évben legalább egyszer ilyen. Igazából csak két héttel az esemény előtt tudatták a lakossággal a megrendítő híreket, de mégis csak az utolsó három napban tört ki az igazi vásárlási láz. A belváros pontosan olyan volt, mint minden karácsonykor, tele idült elmebetegekkel, akik elhiszik, hogy a vásárlás maga az élet. Az úton a Balatonig, csak két autó volt, üresen, magányosan, de az utasok holmija érintetlenül ott volt hagyva. Láttunk az út mellett teheneket legelni és szomorúan megállapítottuk, hogy ha ez így megy tovább, akkor kénytelenek leszünk tehenet ölni, ha bélszínt akarunk enni.
    A Balaton csodálatos volt. Csendes és meleg. Kicsit furcsa volt, mert a part a téli elrendezés miatt olyan volt, mintha december lenne, megjegyzem január volt, de a víz és a levegő meleg volt és a fák is elkezdtek zöldellni. Órákig üldögéltünk a langyos vízben és nem is voltunk szomorúak, pedig minden családtagunk eltűnt.

 

szerő: viator

Hozzászólások