Elrabolva II. rész

  Első hallásra kicsit ijesztő volt a regressziós hipnózis gondolata, egyben vonzott is a gondolat, hogy megtudjam mi történt velem a kiesett 5 és fél órában. De féltem is attól, amit esetleg megtudhatok. Sokadik rendelésen töltött óra után végre késznek éreztem magam a hipnózisra, végre kezdett rendbe jönni az életem, a munkahelyemen is végre visszaállt az egyensúly, sőt egyre jobban teljesítettem es egyre több komoly projektben vehetettem reszt. Teljesen bele feledkeztem a munkába es a legújabb hobbimba.
  Először csak a regressziós hipnózis után kezdtem el keresgélni, majd egyre több es több paranormális dolog után kezdtem érdeklődni, sok-sok esetleírást olvasgattam szabadidőmben szellemjárta helyekről, látomásokról, jelenésekről, furcsa eltűnésekről, időkiesésekről. Minél többet kutattam, minél több esetleírást olvastam, annál inkább kezdtek körvonalazódni bennem a dolgok.
  Számtalanszor olvastam végig az enyémhez hasonló eltűnésekről szóló történeteket. Sok esetben meséltek több órás kiesésekről és több kilométeres utazásokról. Mindben valamiféle elrablásról beszéltek az áldozatok, amiket hol UFO-nak, hol földönkívülieknek, hol idegeneknek tulajdonítottak. Sokban hasonló leírást adtak az elrablókról, hol kis szürke nagy fekete szemű nagyfejű kistestű 120-150 cm emberkékről számoltak be hol, magas szőke emberszerű, de annál magasabb es hosszúkásabb arcú mandulaszemű lényekről.
  Egyik beszámolóban tálaltam egy szemtanú által rajzolt képet, egy fordított könnycsepp alakú fej, rajta nagy mandulavágású fekete szemek, kicsi orr es szaj.
  Ez volt az utolsó, ami megmaradt bennem, a kórházban ébredtem fel, épp akkor lépett be a doktor úr. Mesélte, hogy a szüleim találtak rám a nappaliban a földön fekve, es behoztak a kórházba. Megijedtek, hogy újra visszaesek és ez egy újabb rohamsorozat kezdete.
- Nem halaszthatjuk tovább a hipnózist, nem eshetsz vissza a kezdeti állapotba - mondta a doki.
- Rendben – mondtam, bár nagyon sok bizonytalanság volt bennem.

  Teltek múltak a napok, jártam szorgalmasan kezelésekre, mellette folytattam a sok kutatást. Mikor a doktor úr úgy érezte kész vagyok a hipnózisra, elég erős vagyok hozzá, és ő is kellőképpen felkészült a nem mindennapi beavatkozásra, belevágtunk.
  Elővett a doki egy ingát es elkezdte a szemem előtt lengetni és kérte, hogy kövessem a szememmel, és közben folyamatosan adta az instrukciókat, éreztem egyre mélyebbre süllyedek, mintha csak lassan estem volna lefelé a semmibe. Egyszer csak, mint a moziban a reklámok, úgy pörögtek le az aznapi események a szemem előtt, amiket tudtam és amire emlékeztem is. Egyik pillanatról a másikra lelassult a film, megállt a zuhanás érzés, újra a kocsimban voltam, vezettem a keskeny hegyi úton. Ránéztem az órára, 22 óra 34 perc volt, újra a tisztás rész, újra a nagy fény. Ezekre meg emlékeztem. 
  Aztán megálltam a kocsival, nehogy lesodorjon a másik, országúti fénnyel jövő kocsi az útról, de csak nem jött az autó, a hangját sem hallottam, kiszálltam, hogy megnézzem mi történik, ekkor valami szörnyű magas hangú zümmögést hallottam sípolással egybekötve és közben láttam, hogy a fény egyre közeledik, de nem az útról, hanem az út felett lebegő gyémánt alakú repülő szerkezetből jött a fény. Nem tudtam rendesen megnézni, mert egyenesen felém repült és a fény egyenesen rám vetült, mintha valami erős reflektor lett volna, teljesen elvakultam, és mire kitisztult a látásom, már egy csupa fémből álló helyen voltam és ugyanúgy hallottam azt a furcsa zümmögést.
  Aztán jöttek azok a kis emberek, vékony csaffatt testükön valamiféle egyenruha volt, nagy fejük nagyon torz volt a testükhöz képest, és azok a nagy fekete szemek. Féltem, de szinte lebénítottak, valahogy mentális úton megbénítottak, aztán hallottam a gondolatokat a fejemben, hogy ne féljek, nem fognak bántani, nem fog fájni, és sok hasonlóak, csodálkoztam is honnan a fenéből tudnak ezek magyarul. A félelem átalakult bennem dühvé, harcolni akartam, kik ők, hogy csak úgy elrabolhatnak és ide hozhatnak, és még olyanokkal hitegetnek, hogy nem fognak bántani, de nem tudtam mozdulni, és csak egyre közeledtek valami pisztolyhoz hasonlatos valamivel a kezükben, de annál sokkal összetettebb szerkezet volt. Közeledtek es közeledtek szép lassan, komótosan, nem siettek, közben zúgtak a felém sugárzott "nem fogunk bántani" gondolatok, és engem kötöttek a láthatatlan béklyók. Egyszer csak odaértek hozzám, és a nyakamba bökték annak a szerkezetnek a hegyét, elájultam.
  Mire magamhoz tértem egy fehér teremben feküdtem egy asztalon, valami olyasmin, mint amikor műtik az embert, csak az orvosi lámpa helyett valami furcsa szerkezet függött. Ekkor vettem észre, hogy teljesen meztelen vagyok, fel akartam kelni, de nem tudtam, pedig nem voltam lekötözve sehol. Kiabálni akartam, de nem hagyta el a hang a torkomat. Aztán egy ablakban megjelentek azok a kis szörnyetegek és elkezdett mozogni az a furcsa szerkezet, és elkezdtek mindenfélét nyomkodni, szúrni, vágni rajtam. Csak csendben folytak a könnyeim mivel ordítani nem tudtam, hatalmas fájdalmaim voltak és közben zúgtak a gondolatok, hogy "nem fog fájni". Olyan düh volt bennem, mindegyiket meg tudtam volna ölni, hogy érezzék azt a fájdalmat, amit én. Amikor azt hittem kész, nem bírom tovább, feladom, csak jöjjön a megváltó halál, akkor csak egyszer vége volt. Az a szerkezet, ami eddig kínzott, most valamiféle sugarat bocsájtott rám és minden seb, minden vágás, minden beavatkozás helye begyógyult. De akárhogy is volt, kívántam a halált, hogy csak innen szabaduljak.
  Egy kis időre magamra maradtam, de mozdulni továbbra sem tudtam. Egyszerűen csak voltam ott csendben, semmi nem mozdult. Addig, amíg egyszer csak nyílt egy ajtó pont velem szemben, jött egy tucatnyi kis szörnyeteg meg egy magas szőke furcsa kinézetű ember. Rajta nem egyenruha volt, mint a kicsiken, hanem egy vörös palást és valamiféle fém pánt volt a fején egy vörös ovális kővel a közepén, valamiféle főnöknek nézett ki, mert a kicsik feltétel nélkül engedelmeskedtek neki, bar szavakkal nem kommunikáltak. Odajött hozzám ez a lény a hosszú csontos ujjaival és sasra emlékeztető hegyes körmével, végigsimította a testemet, aztán az arcomnál megállt, végighúzta karmos ujját az arcélemen, majd a számat is megérintette. Közben nézett a furcsa sötétkék mandula szemével a szemembe, én meg dühösen néztem rá, nem akartam, hogy hozzám érjen. Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna, az a dög mar halott lett volna. Ő ekkor intett a kicsiknek, és azok szépen lassan eltűntek, majd az ajtó is bezárult mögöttük. A magas végigvizsgálta a testemet, de nem látszott rajta semmi érzelem. Úgy éreztem magam, mint egy játékszer egy nagyon gonosz gyerek kezében. Egy darabig a maga kis perverz módján eljátszadozott velem nem egy helyen furcsa szimbólumokat mart a bőrömbe. Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, és ez a szörnyeteg rendkívüli érdeklődést mutatott a kínjaim iránt. Mikor már úgy gondoltam ennél rosszabb nem jöhet, egyszerűen megerőszakolt. Olyan fájdalmat életemben nem éreztem még, vértől mocskos testem felemelkedett a fájdalmas görcsöktől. És egyszer csak vége lett. Ekkor eltűnt az a magas dög, és jöttek a kicsik újra azzal a műszerükkel. Rátettek a hasamra és az elkezdett nőni, mint a terhes kismamáké. Majd császármeccéssel kiemeltek a méhemből egy kis lényt. Vágott furcsa kék szeme volt, szőke kis pihe haja és egészen emberi testecskéje. Ekkor a kicsik megint eltűntették a sebeimet, olyan volt a testem mintha mi sem történt volna.
  Majd újra a fémes szobában voltam, egy székben ültem, a fejemen hasonló drótok voltak, mint amikor az ember agyhullámait vizsgálják. Megint megjelent a magas, az indulattól ökölbe szorult a kezem. Előidézett valami hologramot és megmutatta, hogy a tejút melyik csillagáról jöttek, mondta, hogy valaha egy genetikai állományból származtunk, csak mi és ők más irányba fejlődtünk. És azért csinálják ezeket az elrablásokat, hogy felderítsék miben lettünk mi mások, és hogy a fennmaradásukhoz van szükségük a mi DNS-ünkre. De csak néhány ember alkalmas erre, és én a vizsgálatok során megfelelőnek találtattam. Ezután furcsa mozdulatot tett a kezével és áramütés szerű fájdalmat éreztem a fejemben, üvöltöttem a fájdalomtól, majd felébredtem a kocsimban ott, ahol kitettek, és nem emlékeztem semmire. Aztán hallottam a doktor úr hangját, hogy számol 10-től visszafelé és lassan visszajöttem a hipnózisból.
  Kicsit szégyelltem magam, mert saját magamnak is hihetetlennek tűnt az egész, de meghökkenve láttam, hogy Márton nem is lepődött meg az egészen, sőt, mintha valami ilyesmire számított volna.
  Aztán jött az ő beszámolója, elmesélte, hogy ő csak fedőfoglalkozásként dolgozik pszichológusként, és hogy ő egy titkos szervezetnek a tagja, ami ezekkel a földönkívüliekkel foglalkozik, és védi az áldozatokat. Azonnal értesítette a kórházban a beépített emberük, hogy újabb áldozat-gyanús ember került be. Elmesélte, hogy vannak olyan emberek, akik itt élnek köztünk és közvetlenül az ő leszármazottaik. Ők szemelik ki az áldozatokat, lehetnek ezek az emberek szomszédok, eladók, olyan emberek, akik a mindennapok részei, de mégsem túl közeliek.
  Sok mindent mesélt még. Ezután sokszor találkoztam vele, sőt, beavattak a köreikbe, én is a szervezet tagja lettem. A szüleimnek azt mondtam, hogy új munkahelyet találtam külföldön és megszakítottam velük minden kapcsolatot. Most paranormális jelenségeket kutatok a világ minden táján Márton oldalán. Olyan titkokat kutatunk, amiket senki sem sejt, pedig ott vannak az orruk előtt, csak aki esetleg találkozik velük, azt bonodnak vagy hazugnak nézik...

Köszönöm, hogy meghallgattál, és talán te is nyitottabb leszel.
Üdv, Natália.  

 

szerző: Angeldream

Hozzászólások