A motoros bosszúja

Csodálatos nyári nap volt. Az öcsémnek alig pár napja volt jogosítványa, gondoltuk nem árt, ha gyakorolja a vezetést. Neki indultunk a nagyvilágnak. Egy darabig kocsikáztunk céltalanul minden felé, aztán elhatároztuk, hogy körbeautózzuk a Balatont. Már jócskán este volt, amikor hazafelé vettük az irányt. Hazafelé jövet többször elhaladtunk olyan helyen ahol a táblák felhívták a figyelmet a vadakra, de ő nem vette figyelembe. Mikor szóltam neki, hogy lassítson már taposhatott is a fékbe, mert jó pár őz ugrott ki elénk. Szerencsénk volt sikerült megállni, de mikor elszaladtak ő nem ment tovább.
-    Mi lesz? Miért nem megyünk már? Kérdeztem.
  Nem szólt semmit csak nézett előre üres tekintettel, hófehér arccal, mintha a távolban látott volna valamit. Nagyon megijesztett, nem tudtam, hogy mi történt vele, ráadásul a szájából is elkezdett folyni a nyál, aztán elnézett balra, mintha odaállt volna valaki az ajtó mellé, de nem volt ott senki. Egyszer csak kinyílt az ajtó és lassan teljesen kitárult. Megfagyott bennem a vér. Nem tudtam mást hirtelen kitalálni, az automata váltót sebességbe raktam bal lábbal padlóig nyomtam a gázt, miközben az öcsém kezét lelöktem a kormányról és bal kézzel kormányoztam. A következő faluig így mentünk, ami nagyjából négyszáz méterre volt. Ott helyet cseréltünk és én vezettem hazáig. Mire hazaértünk az öcsém is jól volt, de nem emlékezett semmire. Elmeséltem neki, hogy mi történt, de hitetlenkedett. Másnap délután újra beültünk az autóba, hogy megmutassam neki, hogy mi és hol történt. Nappal egész más volt az a hely, nem éreztem félelmet. Kiszálltunk a kocsiból, hogy kicsit körülnézzünk. Egy keresztet vettem észre az árok szélén a gazban. Odahívtam az öcsémet is. A kereszten kívül én nem láttam semmit, de láttam, hogy az öcsém megint a tegnapihoz hasonló állapotba kerül, de sikerült rajta eluralkodnia. Azt mondta:
-    Őt láttam tegnap is.
-    Kit? Kérdeztem.
-    Nem látod? - Itt van előtted pedig. Mondta.
-    Nem látok senkit.
Megragadtam a kezét és az autóhoz vittem. Az öcsém már beszélni is alig tudott, de suttogó hangon még azt mondta:
-    menjünk innen, de gyorsan, mert már nem bírom sokáig, és akkor már nem leszek én soha.
Nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani, de beraktam az autóba és elhajtottam. Otthon elmondta, hogy mit látott:
-    Egy fiú volt. - Nagyjából 22-23 éves lehetett.
-    Először barátságosnak látszott, de aztán egyre ellenségesebb volt, végül már azt suttogta, hogy elveszem a tested.
  Ekkor mondta azt, hogy menjünk innen, de gyorsan. Számomra teljesen hihetetlen volt ez a mese, amit előadott. Titokban mentem vissza abba a faluba ahol ez az eset történt, mert az öcsém könyörgött, hogy többet ne menjek arra. Bementem a kocsmába mivel falusi gyerek lévén tudtam, hogy ott lehet megtudni a fontos dolgokat. Leültem a számomra legszimpatikusabb emberhez és kérdezősködni kezdtem. Nyíltan megkérdeztem, hogy nem tud-e valamit arról a keresztről. Azt mondta semmit. Olyan részeg volt, hogy majdnem lefejelte az asztalt, de rámutatott valakire, aki szintén hasonló állapotban volt, mint ő, hogy tőle kérdezzem meg. Megszólítottam az illetőt és mondtam neki, ha válaszol pár kérdésemre, akkor meghívom, amire csak akarja. Gyorsan beloptam magam a szívébe. Fel is tettem a kérdésemet a kereszttel kapcsolatban. Az amúgy is vörös arca lila árnyalatot vett fel a kérdésem hallatán..
-      Tudja pár évvel ezelőtt egy baleset történt ott. - Egy szerencsétlen baleset. - A fiam jött haza motorral a szomszéd faluból, mikor egy lerobbant autót vett észre az út mentén. - Mindig azt mondtam neki, hogy jó tett helyébe jót várj, hát megállt és segített, értett a szereléshez. - Hamar kiderült, hogy nem arról van szó, hogy lerobbantak, hanem aki megáll, azt ki tudják rabolni. - A motort az út másik oldalán hagyta át akart futni, hogy elmeneküljön, de mikor kilépett az útra egy autó elütötte. -     Én akkor máshol voltam, de megéreztem, hogy valami nagy baj történt.
-     Persze a rablók azonnal elmenekültek, és az autós, aki elütötte már nem tudott rajta segíteni.
-     Mire odaértem már halott volt.
-     Nagyon sajnálom. Mondtam.
  Kellemetlenül éreztem magam a történet hallatán. Megkérdeztem, hogy mit kér inni. Rumot kért. Már álltam is fel az asztaltól mire megfogta a kezemet és visszatessékelt.
-    Van még valami. Mondta halkan.
-    Az autós, aki beszélt vele azt mondta, hogy még beszélt vele pár szót mielőtt meghalt.
-    Azt mondta, hogy ezt nem hagyja bosszú nélkül, és mikor ezt kimondta ki is lehelte a lelkét szegény fiú.
-    Nem haragszom arra, aki elütötte. Ideje sem volt, hogy felfogja, mi történt, de a rablókra annál inkább.
-    Lehet sejteni itt a faluba, hogy kik voltak azok.
-    Tavaly az egyik meg is halt. Ráadásul az ő halálának az évfordulóján.
-    Mikor halt meg pontosan a fia?
-    Tegnap volt két éve mondta szomorú hangon.
  Így már kezdett körvonalazódni bennem a történet a fiúról, akit az öcsém emlegetett. Valószínűleg valami szellem lehetett. Rákérdeztem a rablókra is, hogy élnek e még. Ekkor valaki berohant és hangosan megszólalt:
-    Megtalálták az öreg Orsós fiát felakasztva a pajtában.
  Ekkor az ember, akivel beszéltem felém fordult és azt mondta:
-    Már nem él egyik sem.
  Kifizettem neki az italt és eljöttem. Azóta azt hiszem csak egyszer jártam arra, de igyekszem elkerülni azt a helyet.

 

szerző: Gaben

Hozzászólások