A büfé

  Éjszaka autóztam hazafelé egy keleti határhoz közeli kisvárosból. Dunántúli otthonomig majdnem ötszáz kilométert kellett megtennem és mivel hajnalban indultam, estére már eléggé fáradt voltam. Ahogy ilyenkor lenni szokott, kávé kávét követett, enni pedig nem volt időm egész nap. Akkoriban Kecskemét után egy nagyszabású útépítés miatt korlátozták a forgalmat és csak egy sávon lehetett vánszorogni, ezt már reggel megtapasztaltam, ezért is húzódott el ennyire sokáig a programom.
  Lényeg, hogy kerestem egy alternatív útvonalat, ami kis kerülő volt ugyan, de sokkal gyorsabb. Közben egyre éhesebb lettem és újabb kávéra is vágytam arról nem is beszélve, hogy a szakadó eső miatt már kezdett erősen elfáradni a szemem, gondoltam a legközelebbi helyen, ahol tudok valamit harapni megállok. Már majdnem visszatértem a Kecskemét-Dunaföldvár közötti főútra, mikor egy kicsi, de jól kivilágított büfét vettem észre. Parkolója is volt, megálltam. Rendkívül kellemes volt a berendezése a kiszolgálás pedig, olyan félig önkiszolgáló rendszerű, de nagyon tetszett. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem egyik legfinomabb vacsoráját fogyasztottam el. A pincérnő volt a személyzet egyetlen tagja, akit láttam, viszont volt még rajtam kívül legalább hat-nyolc vendég, akik az asztaloknál és a pultnál ültek és leginkább söröztek. Ételt csak én fogyasztottam. Az ajtón úgy léptem, ki, hogy tudtam, hogy ide ezután mindig bejövök, még ha kerülő is.

  Mire továbbindultam az eső is elállt. Kényelemes tempóban kocsikáztam tovább, most már sokkal jobb közérzettel.    Dunaföldváron tankolni akartam, de rá kellett jönnöm, hogy sem a pénztárcám, sem a telefonom nincs a kabátom zsebében. Utoljára akkor láttam őket, mikor vacsoráztam fél órával azelőtt. Nem tudtam mást tenni visszaültem a kocsiba és elindultam vissza a büféhez. Úgy gondoltam, hogy csakis ott hagyhattam el.
- Ha szerencsém van becsületes a pincérnő.
Először nem találtam meg a helyet, jócskán túlmentem rajta. Már attól féltem, hogy bezártak és lekapcsolták a fényeket, és ezért jöttem el mellette. Visszafordultam és most megláttam ugyanazt a táblát, amit korábban is.
- Büfé 500 m.
  Ezúttal megtaláltam. A parkolót felverte a gaz. Az épület pedig feketén állt az éjszakában. Úgy fordultam a kocsival, hogy a lámpa a házra világítson és ekkor elakadt a lélegzetem. A ház le volt égve. Szenes falai tető nélkül meredeztek az égre, teteje egyrészt a falak közé, másrészt az épület mögé roskadt. Az ajtó, amin alig egy órája léptem ki feketén állt a helyén, üvegablaka ki volt törve. Csend volt a szél se rezdült, nem tudom leírni, amit akkor éreztem. legszívesebben elhajtottam volna, de ugye minden iratom és a telefonom itt maradt. Persze ekkor már kezdtem kétségbe vonni a dolgot, de valahogy erőt vettem magamon és kiszálltam. Volt egy jó elemlámpám azzal világítottam. Miután mindent jól körbevilágítottam, az ajtóhoz mentem. A lábammal meglöktem, könnyedén kinyílt. A padlón a törmelék alatt még kisejlett a padlóburkolat. A pult és az asztal, ahol nemrég ültem még álltak, de erősen megszenesedtek. Iszonyat, borzadás és undor tört rám. Menekülni akartam, elindultam az ajtó felé és ekkor meglett az okom, hogy féljek is. Az ajtó hatalmas robajjal tokostól kidőlt a helyéről, alig pár centivel kerülte el, hogy rám zuhanjon. Úgy gondolom nem kellett volna több egy pisszenésnél és beleőrülök a félelembe. Észvesztve menekültem, meg sem álltam a kocsiig. Ekkor hallottam meg valami gyenge, de nagyon ismerős dallamot. Olyan halkan szólt, hogy inkább csak sejteni lehetett. hirtelen ráeszméltem, hogy honnan ismerem. A telefonom csengőhangja volt és a romok közül szólt. Visszazökkentem a valóságba és közelebb mentem a romhoz. A kidőlt ajtóból nézve láttam, hogy a pulton a telefonom csörög és mikor odavilágítottam láttam, a pénztárcám is ott volt mellette.   Gyorsan bementem, felkaptam őket és már rohantam is kifelé.
  Őrültként száguldottam egészen a földvári benzinkútig. Tankolni akartam, de a kutas rám szólt, hogy várnom kell kicsit, mert váltás van. Reggel hat óra volt. Este kilenckor mentem be enni és a kútról negyed tizenegykor indultam vissza az elhagyott holmimért. Legalább hat óra elveszett. Azóta sem tudom mi történt velem akkor. Később megtudtam, hogy egykor valóban büfé állt azon a helyen és egy konyhai gázrobbanás pusztította el egy esős éjszakán. A pincérnő és nyolc vendég halt meg.  

 

szerző: gaben

Hozzászólások