A bába

  Nagyon régen történt velünk ez az eset. Pontosan tudom a dátumot, mert a fiam azon az éjszakán született. 1932. december huszonhetedike volt.  A feleségemmel és nagyanyámmal egy kis erdészházban laktunk a gróf úr vadászkastélya mellett. A falutól jó tizenöt kilométerre. Az út még nyáron száraz időben is eltartott gyalog két órát, de most tél volt és nem is akármilyen tél. Még az erdőben a fák között is derékig ért a hó az erdei földutat meg néhol két méteres hó is fedte. Nem is lett volna ezzel baj, ha nem terhes a feleségem és a szülés nem kezdődik meg hamarább, mint azt a doktor ígérte.
  Máskor a tél volt a legszebb időszak az éltünkben, mert ilyenkor a grófék nem használták a kastélyt. Csak mi hárman voltunk ott és alig volt feladatunk. Az ellátásunk pedig mesébe illő volt, hiszen a kastély készleteiből éltünk.

De ebben az évben első gyerekünket vártuk, a doktor szerint csak január második felében kellett volna megszületnie és mi mindent el is terveztünk ennek megfelelően, úgy gondoltuk majd január közepén bemegyünk a faluba és a szülőotthonban megvárja, amíg eljön az idő. De a doktor tévedett. Éppen ebédeltünk, mikor az asszony kezéből kiesett a kanál és fájdalmasan összerándult. Nagyanyám, aki tizenegy gyereket szült rögtön tudta, hogy eljött az idő és átvette az irányítást.     Ágyba fektettük. Rettenetesen meg voltam ijedve, tudtam, hogy most nemhogy orvost, de még bábát sem tudok szerezni. Persze a mama nem volt ennyire kétségbeesve, rögtön nekiállt az ilyenkor szokásos dolgoknak és rengeteg jó tanáccsal látta el a feleségemet, akit egyébként nagyon szeretett.
Órák teltek el és már sötét volt, mikor a mama aggódva kijött a szobából és olyan arcot vágott, amitől ha lehet még jobban megrémültem.
-    Baj van fiam - mondta.
-    A kicsi farfekvéses, nem tud a bába nélkül megszületni.
-    Öltözz és rohanj a faluba, az egyetlen esély, ha kijön a bába vagy a doktor.
-    A Szabóéknak van lovas szánjuk, kérd, hogy fogjon be és hozzon ki, siess, minden perc számít.
  Már fel voltam öltözve, mikor kopogtak az ajtón, ez nálunk ilyen időben annyira meglepő volt, hogy leginkább rosszra kellett gondolni, de az is igaz, hogy amíg ott éltünk csak ez az egy alkalommal fordult elő ilyenkor látogató. Az ajtót félve nyitottam ki, hátam mögött a kisfejszét tartva. Egy vénséges- vén asszony állt a küszöbön és már jött is befelé. Kezében egy kis táskát tartott olyasmi, mint az orvosoknak van.
-    A bába vagyok. Nézett rám.
-    Hol a szülő nő?
  Aztán már nem is kérdezett semmit csak a feleségemmel foglakozott. Én se sokat kérdezősködtem annyira megörültem a váratlan segítségnek, hogy azt el se tudom mondani. Közben a mama is visszaért és nagyon csúnyán nekem esett, hogy miért nem indultam még el. Elmondtam mi történt és rögtön befutott a szobába, látszott, hogy nagyon örül, annak ellenére, hogy ő sem érti a dolgot. Alig lépett be, az idős asszony utasításokat zúdított feléje, ő pedig úgy teljesítette őket, mintha elfelejtette volna, hogy valójában elmúlt nyolcvan éves és alig tud járni. Aztán mikor jobban megnézte a bábát ijedten kifutott hozzám. Nem lehet, nem lehet, csak ennyit hajtogatott egyfolytában, de hiába kérdeztem, nem volt hajlandó elárulni, hogy mit tart lehetetlennek.
    A Fiam pontosan éjjel egy órakor született és a Bálint nevet kapta. A bába, miután megnéztük a babát, utasított minket, hogy feküdjünk le és hagyjuk pihenni az anyát, ő majd itt marad és vigyáz rá. Én annyira fáradt voltam, hogy a nagy megkönnyebbülés után rögtön elaludtam, de nagyanyám nem tágított a konyhából, ahonnan a kis szoba nyílt és úgy őrködött a zárt ajtó előtt, mint egy katona. Kora reggel felriadtam és gyorsan felkeltem, újra látni akartam a fiamat, akit kis híján elvesztettem a feleségemmel együtt. Arra készültem, hogy az öreg bábát lovas szánon szállíttatom be a faluba és nagyon megjutalmazom. A mama a konyhában éppen a tüzet igazgatta, mikor beléptem.
-    Alig vártalak már. - mondta
-    Itt az ideje, hogy megnézzük őket, nem mertem, amíg nem jössz.
Benyitottam a szobába és rögtön megláttam a feleségemet. mélyen aludt a kimerítő szülés után. A fiam ott volt mellette a kis gyerekágyban, amit apám faragott az unokájának. De a bába nem volt sehol. Közben az asszony is felébredt, de ő sem tudta mikor ment el az öregasszony.
    És ekkor nagyanyám végre elárulta, hogy mitől rémült meg este.
-    Apád 1892-ben született… - kezdte.
-    Ő volt az utolsó gyerek, akit szültem és apád ennél a bábánál született, csakúgy, mint az összes többi gyermekem. A bába kilencvennégy éves volt, mikor apád megszületett és a születése után egy héttel meghalt. Emlékszem, nagy temetése volt, mindenki szerette, több ezer gyereket segített a világra.

  Csúnya dolog, de akkor úgy éreztem, hogy a mama eszét elvette a boldogság aztán nem is foglalkoztam tovább vele, alaposan bereggeliztem és elindultam tüzelőért a ház mögötti kamrába. Előző nap délután jó húsz centi friss hó esett ezért el kellett lapátolnom a ház mögé vezető útról. Közben eszembe jutott, hogy szegény öreg bába, hogyan boldogulhatott a nagy hóban. Aztán eszembe jutott, hogy azt sem tudom melyik faluból jött. A közelebbi falu az erdészháztól keletre volt jó tizenöt kilométerre, a másik délre huszonkét kilométer. Gondoltam megnézem a hóban a nyomait, legalább tudjam, hogy hol keressem, mert meg akartam neki hálálni a fáradozását. Megnéztem mindkét irányba vezető utat, majd körbejártam a házat, de nyomot nem találtam. Egyáltalán semmilyen nyomot.
  Nagyanyámnak igaza volt.

  Amíg tehettük felkerestük az öreg bábaasszony sírját minden évben. Nem tudom miért és hogyan történt mindez, de Bálint fiam kiváló emberré vált szülész nőgyógyász professzor lett, nemrég ment nyugdíjba.       

 

szerző: viator

Hozzászólások