Az öreg kapitány

 

  Hajógépészként végeztem a suliban, de sokkal szívesebben dolgozok a fedélzeten, ezért kértem magam matróznak a hajóra. Egy darabig dolgoztam a Dunán, de mivel Fonyódon lakom, mindenképpen a Balatonra akartam kerülni. Idén végre sikerült és ráadásul azt is sikerült kijárnom, hogy hajóvezető gyakornok lehessek egy tapasztalt kapitány mellett.
  De pont ez utóbbiból lettek a problémáim. A matrózok a hajón laknak és igazából a szolgálati idejük alatt csak a kapitány engedélyével hagyhatják el a hajót. Mikor esténként már nem mehettünk a partra, de még aludni sem bírtunk, sok ízetlen tréfa született, aminek leginkább a fiatalabb, vagy újonc fiúk estek áldozatul. Mivel komolyan küzdöttem azért, hogy egyszer kapitány lehessek a mi kapitányunk nagyon megkedvelt és ezt sajnos többször kimutatta, azzal, hogy a többiek előtt dicsért meg. Ez akkor jól esett, de éjszakánként társaim válogatott gonoszságokkal álltak bosszút és sajnos teljesen kiközösítettek. Az egyik ilyen tortúra alkalmával, két héttel ezelőtt elég csúnyán megsérültem, ami reggel az első tisztnek is feltűnt. Rögtön jelentette a kapitánynak, ő pedig felelősségre vonta társaimat, anélkül, hogy én egy szót szóltam volna ellenük. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a következő kimenő alkalmával megfenyegettek, hogy ha másnap nem mondok fel, akkor még a húgomat is bántani fogják. Reggel a kapitánytól kimenőt kértem és hiába faggatott –mert tudta, hogy nincs rendben valami- nem árultam el, hogy mi a bajom. Egész nap a parton bolyongtam és annyira el voltam keseredve, hogy már az öngyilkosság járt a fejemben.
Este tízre kellett visszamennem a hajóra, de nem mertem szembeszegülni a társaimmal, viszont azt is tudtam, hogy a kapitányommal szemben nem ilyen tiszteletlen, már reggel el kellett volna mondani, mi a helyzet. Már az őrület határán voltam, mikor odalépett hozzám egy nagyon öreg, régi kapitány egyenruhát viselő ember. Megérintette a vállamat, majd annyit mondott:
- jöjjön velem fiam!
Nem tudom miért, de úgy éreztem jobb, ha vele megyek. Olyan volt, mintha az egyetlen megoldást ő tudná az én bajomra. Volt az öregben valami nagyon megnyugtató. És követtem, egészen a hajóig ment előttem, ahová már csak pár percem volt, hogy megérkezzek. Megállt a kikötő szélénél, rám nézett és parancsoló hangon utasított, hogy térjek vissza a szálláshelyemre. Ekkor tűntek fel társaim a kikötő másik felén lévő kocsmák felől. Messziről látszott, hogy erősen ittasak. Az öreg kapitány újra rám parancsolt. Ellenkezni próbáltam, de valamiért nem voltam rá képes. Úgy sétáltam le a szálláshelyemre, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És ezután nem emlékszem semmire. Reggel hatkor az ágyamban ébredtem és nem éreztem azt a félelmet, amire jó ideje, minden reggel ébredtem. A többiek is elkezdtek mozgolódni és másnapos arcukat látva újra félni kezdtem. De nem történt semmi, nem tettek irányomban még csak egy rossz megjegyzést sem. És az óta inkább barátságosak velem.
    Nem értettem semmit abból, hogy mi történt és eléggé zavart a dolog, vajon mit tehetett az öreg kapitány a társaimmal és egyáltalán ki volt ő. És minden rendbejött, tegnapelőtt este, pedig épp esti sétahajózásra vittünk embereket, mikor a kikötőből kifelé jövet megláttam az öreget a mólón. Engem nézett és intett. Aztán persze a dolgomra is figyelnem kellett és mire visszanéztem már nem volt sehol. Ez eléggé meglepő volt, mert a móló túl hosszú ahhoz, hogy valaki pár másodperc alatt eltűnjön. Hirtelen aggodalom jött rám, hogy talán belesett a vízbe, de ahogy jött úgy el is múlt. Aztán még aznap este a kapitány behívott a kabinjába, hogy navigációt tanítson nekem. Az első, amit észrevettem egy fénykép volt a falon. Az öreg kapitány volt rajta, pipával a szájában. Kérdeztem és megtudtam, hogy a kapitányom az ő hajóján kezdte, mint matróz sok évvel ezelőtt, majd az első tisztje volt mikor az öreg egy tengeri úton meghalt negyvenkét évvel ezelőtt.
    Összerogytak a lábaim. A kapitány az ágyára ültetett és egy jó nagy pohár rumot nyújtott felém.
-    Igya ki! Mondta.
Aztán elterelve a szót a navigációról kezdett beszélni. Mikor két órával később elhagytam a kabinját, még utánam szólt.
-    Ne feledje, az öreg csak annak segít aki tényleg érdemes rá!

 

szerző: viator

Hozzászólások