A kísérő

 

  Tizennégy éves voltam, amikor apám nagy nehézségek árán elintézte, hogy járhatok a városi gimnáziumba. Nagy dolog volt ez akkor, de volt, amit nem sikerült sehogy elintézni. A kollégiumban nem volt férőhely. Más megoldás nem lévén gyalog jártam az első évben. Kint laktunk a várostól nyolc kilométerre lévő majorságban, ahonnan ugyan vezetett egy földút a városba, de a szomszédos falun keresztül, ami így majdnem húsz kilométerre növelte az utat. Nekem nem maradt más, mint a kis erdei ösvény, ami légvonalban érte el a város szélét.
  És nem is volt semmi gond ezekkel a reggeli és délutáni sétákkal, két óra volt oda is és vissza is és meg sem éreztem. De lassan késő ősz lett és reggel is meg délután is vaksötétben botorkáltam az ösvényen, és csak amikor a falevelek lehullottak és a bokrok átlátszóvá váltak vettem észre, hogy egy helyen az ösvénytől alig tíz méterre régi elhagyott temető van. Be kell vallanom, félni kezdtem és rettegve gondoltam minden egyes sétára, amit meg kellett tennem.
    Aztán egy reggel azon a helyen, ahol még utoljára van egy ház megláttam a ködben valakit állni. Ahogy közelebb értem, láttam, hogy magamfajta iskolásfiú. Odaértem és megszólított.
-    Szia, te is erre mész?
-    Mehetnénk együtt, kicsit félek egyedül.
Be kell vallanom, semminek nem örültem jobban. A fiú szimpatikus volt és hamar összebarátkoztunk. Együtt mentünk minden nap. Ott várt ahol először megláttam és egészen a város első utcájáig, ahol ő másik irányba ment a másik gimnázium felé, délután pedig ugyanitt találkoztunk és mentünk együtt egészen addig a helyig ahol találkozni szoktunk. Nagyokat beszélgetünk és boldog voltam, hogy végre van egy olyan barátom, aki a környéken lakik. Sokat beszéltem arról, hogy nyáron majd találkozhatnánk és sok közös programot szervezhetnénk, de ő ilyenkor sosem mondott semmit, csak szomorúan hallgatott.
    És eljött a tanév utolsó napja is reggel együtt mentünk, de délután szüleimmel mentem haza a gazdaság kocsijával ezért nem találkozhattam Ferivel. Aztán eszembe jutott pár nap múlva, hogy megkeresem, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudom, pontosan hol lakik, csak azt, hogy hol szoktunk találkozni. Következő tanévre megkaptam a kollégiumi szobát és többet nem kellett a kis ösvényen járnom és bár még évekig kerestem az én Feri barátomat, mégsem sikerült sehol elérnem.
    Aztán múltak az évek és lassan a homályba merültek az iskolás emlékek, az ösvény és maga a város is. Egyetemre mentem és elköltöztem a fővárosba. Aztán mikor szüleim meghaltak, eltelt úgy húsz év, hogy nem jártam a városban többször, mint évente egyszer, akkor is csak éppen a temetőbe mentünk be. Elmúltam hatvanöt éves, mikor egyik ilyen temetőlátogatásunk alkalmával, fiam megkért, hogy mutassam meg, merre laktunk gyerekkoromban. Nem jártam arra harminc éve, de rögtön odataláltunk. A régi majorból elegáns lakópark lett, de nem terjeszkedett jobban, mint amekkora eredetileg volt. És akkor megismertem a régi házunkat. Az udvar be volt nőve gazzal be se lehetett látni a ház elég rossz állapotban volt és előtte tábla. ELADÓ.
    Megvettem, felújítottuk és most itt élünk feleségemmel. Élvezzük az életet, várjuk az unokák látogatását.
    Legkisebb fiúunokám Bálint 16 éves és az egész nyarat itt töltötte, nagyokat kirándult a környéken és az a terve, hogy ide jön egyetemre. Egyik nap, későn ért haza, elmúlt éjfél is. Reggeli közben elmondta, hogy van egy ösvény a város felé és azon jött nem is gondolta, mennyire félelmetes, de szerencséje volt, mert egy másik srác is épp arra jött és bár kicsit furcsán régimódian öltözködött, együtt már sokkal jobb volt. Megrohantak az emlékek, de a meglepetést csak a fénykép okozta, amit unokám a mobiltelefonjával készített és megmutatta a számítógépén.
Az én Feri barátom volt rajta.

Nyugdíjas vagyok, ráérek, így kutatni kezdtem, eddig nem sok sikerrel, de annyit, tudok a levéltári adatokból, hogy 1924-ben egy tizenöt éves fiút agyonvertek a cigányok azon az ösvényen, mert nem tudott nekik pénzt adni. Van egy sír abban az ösvény melletti kis temetőben, amin ez áll: Szűcs Ferenc 1909-1924.
És van a síron egy kifakult kép is.
    Az én Feri barátom van rajta.  

szerző: viator

Hozzászólások